Már javában folyik az emberi faj evolúciós tökéletesítése?

2017. október 22., vasárnap




A tudomány és a genetika szerelméből születhet meg az új, továbbfejlesztett emberiség. Saját magunk leszünk utódaink létrehozói, akiket istenként fognak tisztelni?

Az emberiség jövője az lehet, hogy megalkotja az utódfaját. Legalábbis ezt gondolják egyes jövőkutatók. Az ember ugyanis a genetikát a végletekig ki fogja aknázni, amivel akaratlanul vagy sem de előbb-utóbb Istent fog játszani.

Egyre tökéletesebb organizmus lesz belőlünk, ehhez nagyban hozzájárul az általunk eddig felhalmozott tudás.

A jövő emberei különféle implantátumokkal lesznek tele, és egyéb kiegészítőkkel, azonban nem feltétlenül az lesz a sorsunk, hogy félig kiborg félig ember hibridekként éljünk.

A genetikai út ugyanis egy sokkal természetesebb lehetőséget kínál a számunkra.

A gének editálásával képesek leszünk az emberi faj egyedeit új tulajdonságokkal felruházni. Genetikailag olyan egyedet alkotni, melynek az evolúciós szempontból hátrányos tulajdonságait elvesszük, és új, előnyös tulajdonságokat adunk hozzá.

Mondhatni a tudomány által tökéletesítjük, genetikai úton önmagunkat.

Szuperemberekkel kísérleteznek évtizedek óta...

Persze nem árt megemlékezni az előzményekről. Már a világháborúkban is kísérleteztek szuperkatonákkal, több, kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel.

Azonban a szamár létrát végig kell járnia mindennek, így a kezdeti mérsékelt sikereket mára már egyre nagyobb, egyre jelentősebb sikerek veszik át.

A robotika egy külső gémváz segítségével, vagy beültethető implantátumokkal próbálja elérni, hogy az emberi szervezet ellenálló legyen.

Egyes kísérletek keretében ilyen implantátumokkal az emberek több tonnás autókat tudtak felemelni.

A genetikai szerkesztés azonban egyelőre még gyerekcipőben jár. El kell még egy évtizednek ahhoz telnie, hogy olyan szinten tudjuk kezelni ezeket a dolgokat, hogy új tulajdonságokat hozhassunk létre, melyeket hozzárendelhetünk saját fajunk génállományához.

A jövőkutatók egy része szerint az ember ily módon válik maga is Istenné. Létrehozunk fajokat, élőlényeket változtathatunk meg.

Saját képmásunkra teremthetünk, és fogunk is teremteni egy sokkal fejlettebb, tökéletesített emberiséget.

Ijesztő jövőkép, melyet sokan az Istennel való szembefordulásként fognak megélni, a legtöbbünknek azonban nem érdemes ezen rágódnia, hiszen ez jó esetben is évtizedekkel később fog bekövetkezni, de a legvalószínűbb becslések szerint is legalább 100 év múlva.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány evolúció az emberiség jövője


Megtekintések száma: 129468





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet