Eddig egyről lehetett tudni. Rendkívüli kormányzati sajtótájékoztatót tartottak a koronavírus-járványról.
Kicsi az esélye, hogy el tudjuk kerülni, hogy az országot is érintse, de jelenleg nem tudunk koronavírusos megbetegedésről az ország területén, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerda délelőtti sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt is, hogy
MAGYAR MEGBETEGEDÉSRŐL KETTŐRŐL TUDNAK, A JAPÁNNÁL LÉVŐ SZÁLLODAHAJÓN DOLGOZÓ MAGYARON KÍVÜL KORONAVÍRUSOS LETT EGY MÁSIK MAGYAR IS, EGY NŐ, AKI OSZTRÁK KÓRHÁZBAN VAN.
Ha információjuk lesz arról, hogy az ország területén valaki megbetegedett, akkor arról azonnal tájékoztat a kormány, ígérte Gulyás, aki azt mondta, a kormány a szerdai ülésén részletesen foglalkozott a koronavírus-helyzettel.
A tájékoztatót itt tudja visszanézni, 19.40-nél kezdődik az érdemi rész. Ha továbbgörget, az összefoglalónk folytatódik.
Felhívtuk azt az ausztriai kórházban fekvő nőt, akiről kedden derült ki, hogy kórházba vitték koronavírus-gyanúval, ő azt mondta, neki még senki nem mondta, hogy pozitív lett a tesztje.
Gulyás erre újságírói kérdésre megismételte, hogy személyiségi jogok miatt nem mond nevet, de osztrákoktól érkező hivatalos jelzések alapján Bécsben a kórházban egy magyar állampolgár koronavírusos.
Azóta a keddi hírekben szereplő nő a Facebookra posztolta, hogy mindenki azt hiszi, hogy ő az, de ő még nem kapott eredményt.
A Szent László Kórházban karanténban lévő, a teszt eredményére váró magyar kamionsofőrről Gulyás nem tudott részletekkel szolgálni. A Tenerifén szállodai karanténban lévő magyarokról a miniszter azt mondta, a hotel mintegy ezer vendégét zárták karanténba, öt magyar van, a legutolsó információk szerint jól vannak.
Gulyás azt is mondta, hogy csütörtökre hatpárti egyeztetést hívott össze Pintér Sándor belügyminiszter a témáról.
A tájékoztatón részt vett Kásler Miklós miniszter, és Láng-Bognár Kinga, a BM irányítása alatt működő operatív törzs szóvivője is.
Láng-Bognár azt mondta, már korábban 28 pontból álló tervet fogadtak el, ez végrehajtás alatt van, a kormány.hu-n elolvasható.
Azt mondta, a korábban meghirdetett zöld számok már az operatív törzsnél csörögnek, ott szakértők válaszolnak.
A rendőrség a schengeni közúti határokon ellenőriz, vizsgál, a repülőtereken is automatikus a hőmérséklet-ellenőrzés.
Egy lázas beteget szűrtek ki, de nem volt fertőzött. A fertőzött területekről történő repülőgépes érkezésnél csak láztalanul lehet belépni Magyarországra.
OSZD MEG másokkal is!