Már több ezer embert döntött le a vírus a lábáról, és rohamosan elkezdett terjedni Magyarország megyéiben!

2018. február 16., péntek




Hetekre munkaképtelenné tehet ez az alattomos kór bárkit! Mutatjuk, hol a legnagyobb a veszély!

Vannak megyék, ahol nagyon nagy a veszély arra, hogy az ember megfertőződjön, ezért egy térképet készítettek, hogy za emberek ezen lássák, és tudják nyomon követni a fertőzések alakulását.

Immáron egyértelműen hatalmas járvány van, mely az egész hazánkat érinti.

Egyre többen betegednek meg, és már olyan jelentések is érkeztek, melyek súlyosabb szövődményekkel rendelkező betegekről számoltak be.

A legfertőzöttebb Fejér megye, ahol százezer lakosból több mint ezren kapták el a betegséget /Fotó: Séra Tamás

Egyetlen hét alatt 27%-kal emelkedett a megbetegedések száma.

Összesne már legalább 60.000 ember van, aki orvoshoz fordult, de nem hivatalosan ez a szám ennél is több lehet.

Az ÁNTSZ figyelmeztetést is kiadott, melyben azt tzanácsolják, hogy fokozottan figyeljünk a gyerekekre, és a fiatl felnőttekre, mivel a vírus őket támadja meg leghamarabb.

Az időseket most többnyire elkerüli a kór, hiszen a betegek csak 9 százaléka idősebb 60 évesnél.

A helyzet Fejér megyében a legsúlyosabb, itt 100 ezer lakosból ezren kapták el a fertőzést. Még Budapesten is kevésbé tarol a járvány, noha a zsúfolt helyszínek, amilyen egy metró vagy egy tömött autóbusz, kedveznek a vírus terjedésének.

A mostani influenza vírusa sokkal erősebb, mint az elmúlt években felbukkant vírus.

Ez abból is látszik, hogy a megszokott szövődményekkel ellentétben jóval komolyabb hatása van. Vgayis erősebben le tudja döntenia lábáról az embereket.

A legtöbbeket akár hetekre is munkaképtelenné teheti, annyira súlyos szövődményeket tud okozni, különösképpen, ha nem kezelik, vagy nem mennek vele időben orvoshoz.

Hetekre munkaképtelenné tehet ez az alattomos kór bárkit! Mutatjuk, hol a legnagyobb a veszély!

A tünetekre ezért rendkívüli módon érdemes ügyelni, ha valaki észreveszi magán, ne késlekedjen, azonnal menjen el az orvoshoz, hiszen minél hamarabb indul meg a kezelés, annál nagyobb az esély a korai gyógyulásra.

A megbetegedés a szokásos lázzal kezdődik, a betegség lefolyása azonban jóval tovább tart, mint általában.

Ekkor már gyanút kell fognunk, hogy ezzel az erős influenza vírussal vagyunk betegek.

A fenti térképen azt mutatják egy friss adatokkal elvégzett mérés szerint, hogy Magyarország mely megyéiben a legnagyobb a fertőzés veszélye, hol tombol leginkább a vírus.

OSZD MEG másokkal is!

egészség járvány életmód betegségek


Megtekintések száma: 21946





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet