Már zajlik a hatodik tömeges kihalás: 2100-ra mindennek vége?

2022. október 18., kedd




Már megindult az óceánok elsavasodása, az erőd elnéptelenedése, és az állatok tömeges "öngyilkossága".

Borzalmas dolgot fog az ember véghez vinni az elkövetkező 80 évben. 2100-ra ugyanis a Földünk bevégzi, és nem lesz élő organizmus a felszínén.

Riasztó jövőkép tárul elénk, és a szakemberek véleménye szerint egyáltalán nem pesszimista a jóslat.

Szerintük ugyanis bár már több nagyobb fajkihalási esemény is lezajlott a Földön, a mostani minden eddiginél gyorsabban fog végbe menni, és pusztítóbb lesz, mint az eddigiek, mert ennek egyértelműen mi vagyunk az okozói.

Az emberi tevékenység szép lassan tönkretette a bolygót.

Az ökoszisztéma törékeny egyensúlya felborult. Az állatok haldokolni kezdtek, az óceán pedig mérgekkel telítődik meg - lásd Fukusima és túlhalászat, műanyag mikrorészecskék tömkelege – mindemellett a szárazföldi állatok is kezdik elveszíteni az életterüket.

Az elmúlt 540 millió évben a Föld öt tömeges kihalásnak volt kitéve, melyek mindegyikében jelentős szerepet játszott a légköri és óceáni szén áramlás megváltozása.

Sok esetben több százezer, vagy több millió évre is szükség volt, mire helyreállt újra az egyensúly.

Az pedig elmondható, hogy mindegyik esetben voltak olyan fajok, melyek végleg kihaltak, és soha nem tértek vissza a bolygóra.

A jelenleg tapasztalt jelentős emelkedés a tengeri szén mennyiségében a legújabb kutatások szerint könnyen átbillenhet egy értéken, ahonnan nincs visszaút.

További vizsgálatok során azt találták, hogy katasztrófák kapcsolatban vannak a Föld természetes szénáramlásának egyik rejtett folyamatával. Az áramlás valójában egy hurkot alkot a fotoszintézis és a légzés között.

Optimális esetben van egy áramlás a rendszerben, ami során a szerves szén egy kis része az óceánok fenekére süllyed és az idő során eltemetődik az üledék alá.

Az ezen felüli szén-dioxid bejuttatása a rendszerbe már nem magyarázható a hurokkal, ezért egy vagy több olyan folyamat jöhet létre, ami bizonytalan irányba mozdítja el a szénáramlást.

Jelenleg olyan gyorsan és olyan nagy mértékben zajlanak a folyamatok, hogy alapjaiban változik meg a Földünk, és a környezet.

A legjobb vélt eshetőség szerint 2100-ra 300 gigatonnányi szén kerül az emberi tevékenység hatására az óceánokba, a legrosszabb eshetőség szerint pedig 500 gigatonna, ezzel lényegesen meghaladva a küszöböt.

A hatodik tömeges fajkihalás napjainkban is zajlik már, ám ha addigra nem pusztul el minden, 2100-ra feltételezhetően ennek hatására MINDEN tönkremegy és elenyészik a bolygón.

A kihalási hullám már megkezdődött. A növények sorvadnak, mint ahogyan a Föld talaja is egyre terméketlenebbé válik, mintha programozottan akarná kipusztítani az életet, akárcsak egy erdőtűz, hogy a hamvakból majd új életformákat hozzon létre.

Az állatok egy része rejtélyes öngyilkosságot követ el, főleg a vízi állatok, mint amilyenek a bálnák, bár ez utóbbit sokan a naptevékenység zavaraival is magyarázzák.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen tömeges kihalás az emberiség jövője kataklizma


Megtekintések száma: 142608





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet