Mars-rejtély: megdöbbentő dolog tűnt fel a NASA rover egyik felvételén

2017. április 9., vasárnap




Árulkodó jel? optikai illúzió? Ha az, aminek látszik, nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

Óriási kéz maradványai látszódnak a NASA Curiosity nevű roverjének egyik felvételén. Eszerint ősi szobrok lehetnek a Mars porába temetve?

Könnyen meglehet, legalábbis az önjelölt ufó szakértők szerint ez a helyzet.

Tény, hogy valami olyasmi látható a felvételeken, ami valóban emlékeztethet egy kézre. Az is tény, hogy a Mars talaján, és a felszínén már többször találtak olyan dolgokat, amik kísértetiesen hasonlítottak Földi tárgyakra.

A nagy kérdés ezekkel kapcsolatban mindig is az volt, hogy vajon valódiak-e, vagy csak egyfajta illúzió eredményei, amikor valamibe bele akarunk valami mást látni, ami nincs?

A képen látható kézfej szerű objektumot először egy bizonyos Scott C. Waring vette észre, aki naponta több órát tölt azzal, hogy a Marsról és annak felszínéről készült fotókat tüzetesen elemzi.

Elmondása szerint a Marson jóval gyakoribbak a mesterséges tárgyak, mint azt hinnénk.

A szóban forgó valami egy szobornak a kézfeje lehet. Sőt, állítása szerint a mellette heverő sziklák közt vannak olyan darabok, melyek ennek a szobornak a széthullott részei.

Ha valóban szobrok, akkor felvetődhet a kérdés, hogy milyen civilizáció hozhatta őket létre, és mikor? És ami még fontosabb, kapcsolatban állhattak-e valaha az ősi Földi civilizációkkal?

A Marson ugyanis árulkodó jelek vannak arra vonatkozóan, hogy egy az egyiptomi civilizációhoz hasonló kultúra élhetett a vörös planétán.

Persze erre ma még nincsenek konkrét bizonyítékok, amit a NASA, vagy a szkeptikusok elfogadnának, de nagyon sokan hiszik, hogy többek között az űrügynökség eleve elhallgat valamit.

A fotó egyik részletén egyéként Scott C. Waring szerint még egy arc is kivehető. Korábban már az egyiptomiakhoz hasonló mellszobrokat is találtak a Marson, vagy legalábbis látni véltek.

Ha ténylegesen kapcsolat van a két kultúra között, akkor már cska az a kérdés, hogy mindannyian a Marsról származunk-e. Ugyanis több elmélet is felveti, hogy az emberiség, vagy legalábbis az egyiptomi kultúra talán onnan eredhet.

Hogy mikor fog fény derülni arra, hogy mi van a Marson a felszín alá temetve? Talán az első emberes űrmissziók után... Talán soha. nem tudni ugyanis, hogy mivel tud többet a NASA, és abból vajon mit mond el az embereknek.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek mars összeesküvés marsi civilizáció


Megtekintések száma: 240082





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet