Második Bábel tornya? - Készül az emberiség által épített legmagasabb épület, a Jeddah Tower!

2017. december 2., szombat




Hamarosan új bejegyzés kerülhet be Guiness-rekordok könyvébe, hiszen a világon először lépheti át az 1 kilométeres magasságot egy épület.

A torony terveit valamikor 2012-ben adták át az Adrian Smith + Gordon Gill Architecture építészeti irodában. Akkor még senki sem gondolta, hogy egy napon megvalósul, mi több, ez lesz a világ valaha emelt legmagasabb épülete.

Az iroda nem kispályás, ugyanis a jelenleg legmagasabb épületet a Burj Khalifát is ők tervezték.

„Ahogy a pálmalevelek egymásba fonódva nőnek ki a szárból, majd a fa tetején kezdenek elválni egymástól, az a technológiai haladás metaforája.”

Az eredeti tervekben egyébként a Királyság Torony körülbelül másfél kilométer magas lett volna, csakhogy a talajszerkezet miatt a kivitelezőnek le kellett mondania erről.

A Jeddah Company feje szerint a beruházás olyan magasságokba - szó szerint - repítheti az ingatlanfejlesztést, mint még soha. Olyan világvárosokkal is felérő városközpontot terveznek ugyanis a torony köré, mely felveheti a versenyt Londonnal, New Yorkkal, vagy Chicagoval is.

Ez a környezet és életstílus rengeteg beruházást ránt majd magával, sok lakás és iroda fog épülni a környéken,

Ezt az állítást alátámasztani látszanak az építkezés során alkalmazott technológiai megoldások: a speciális, alacsony hővezetésű üvegburkolatnak hála jelentősen csökken az épület energiafelhasználása, míg a csúcs felé erősen elvékonyodó forma a gravitációval és a szél erejével szembeni ellenállást szolgálja.

Az épület alapja 60 méter mélyen nyúlik le a felszín alá. Ez szükséges ahhoz, hogy az épület ellen tudjon állni a talajban található sós víznek és a három méter átmerőjű cement tartóoszlopok akár kisebb szobának is beillenének.

A jelenlegi csúcstartó Burj Khalifától is magasabb lesz 100 méterrel, vagyis a 900 méteres épületet közel 100 méterrel múlja felül, ezzel a világ legmagasabb épületévé avanzsálódva.

A gigantikus torony 167 emelettel fog rendelkezni, és saját elzárt elektronikai és ventilációs rendszerrel.

A Jeddah Towernek eddig körülbelül a hatoda készült el, de a tervek szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, akkor elképzelhető, hogy valamikor 2022-ben sor kerülhet az átadásra.

A gigászi felhőkarcolónak lesz egy központi eleme is, mely közel 20 milliárd dollárból fog megvalósulni. A Kingdom City kódnévre hallgató elem egy 530 ezer négyzetméteres belső terület lesz az épületen belül.

439 lakás és 200 hotelszoba kap benne helyet összesen 245 ezer négyzetméteren, amelyeket 65 lift köt össze.

Ezek közül mindössze egy jut fel a Jeddah Torony csúcsába, és az átlagosnál lassabban kell majd közlekednie a többi lifttel egyetemben, hogy a bennük utazók ne kezdjenek émelyegni az alsóbb és felsőbb szintek közötti légnyomáskülönbség miatt.

Ha azt gondoltuk volna, hogy ez minden, akkor nagyot tévedtünk. Az épület tartalmazni fog egy 637 méter magasan elhelyezett óriási teraszt, ahol a látogatók gyönyörködhetnek a vidék által nyújtott egzotikus látképben.

A csúcson pedig egy speciális csillagvizsgáló várja a kalandosabb kedvűeket.

Sokan csak a második Bábel toronyként emlegetik a projektet, mert az egész projekt, és a körülmények egyes elemei nagyon emlékeztetnek a Bibliában leírt szimbolikus eseményre.

OSZD MEG másokkal is!

technológia érdekes hihetetlen érdekesség rekord .technika


Megtekintések száma: 139668





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet