Még ebben az évszázadban bekövetkezhet az első olyan világháború, melyet idegenek ellen vívunk

2016. november 17., csütörtök




Egyes szakértők szerint nincs kizárva, hogy az évszázad végéig egy inváziós szándékkal érkező fajjal fogjuk szemben találni magunkat, ahol újra meg kell küzdenünk a szabadságunkért, azonban itt már az egész Föld sorsa lesz a tét.

A jövő nagyon is kérdéses. Még az sem biztos, hogy képes lesz az emberiség túlélni a következő évszázadot, de ha mégis megbirkóznánk önmagunk kipusztításának kísértésével, akkor még borzalmasabb dolgok várnak fajunkra a jövőben.

Az évszázad végéig ugyanis egy olyan csillagközi fenyegetéssel nézhetünk farkasszemet, mely meg fogja haladni az erőnket, mégis küzdenünk kell, különben lábjegyzetként fogunk szerepelni az univerzum történelmében.

Az emberiség évtizedek óta kutatja, hogy egyedül vagyunk-e a világegyetemben, ám az elmúlt évekig visszamenőleg nem szolgáltak a kutatók túl biztató eredményekkel.

Az idegen civilizációk egymás elől bujkálnak

Ekkor merült fel először több neves kutatóban, például Stephen Hawking elméleti fizikusban az a gondolat, hogy talán nem véletlenül olyan csendes az űr, és valójában a fejlett civilizációk rejtőzködnek egymás elől, és az olyan lények elől, akik sáska módjára élik fel más bolygók erőforrásait, tartalékait.

Egyrészt valóban vannak civilizációk, melyek mélyen hallgatnak, bár észlelik a jeleinket, és tudnak a kapcsolat felvételi szándékunkról, de félnek tőlünk, mert nem tudják, milyen szándékaink vannak.

Másfelől tele lehet a világegyetem olyan elhagyatott bolygókkal, ahol civilizációkat pusztíthattak ki más, háborús kultúrával rendelkező csillagközi fajok.

Valami módszeresen kipusztíthatta az univerzum értelmes lényeit

Létezik egy elmélet, melyet csak az univerzum halálhozójaként emlegetnek, mely megmagyarázza, miért nem találkoztunk még értelmes lényekkel. Eszerint létezik egy elemi erő, vagy talán egy faj, egy nem evilági anomáliát vagy entitás, ami megfoghatatlan, de módszeresen kipusztít minden fejlett civilizációt.

A legtöbben egy nagy harckultúrával rendelkező ősi idegen fajra tippelnek, akik rájöttek arra, hogy fajuk fennmaradása érdekében minden civilizációt el kell pusztítaniuk, mielőtt az veszélyt jelentene a sajátjaikra.

Ők az univerzum halálhozói, akik a Földre látogató idegenek szülőbolygóját is felégették. Az őskorban ezért kötöttek ki álunk idegen lények, akik gyakorlatilag csillagközi hajótöröttek voltak.

Míg egyesek úgy vélik, hogy ez valamifajta gyilkos erő, mely elszívja mindenhonnan és mindenből az életenergiát, mások szerint egy konkrét entitás. Amerre jár, ott civilizációk pusztulnak ki. Halált hoz az univerzum legvirágzóbb kolóniáira is.

Stephen Hawking szerint egyáltalán nem szerencsés, hogy kelletlenül is hallatjuk hangunkat az univerzumban, így csak idő kérdése, míg ránk nem talál az univerzum halálhozója, vagy egy hasonló, ellenséges szándékú idegen faj.

Világháború fajok között

Ha minket is szorítana a szükség, és terjeszkedni akarnánk, minket sem érdekelne, hogy milyen áron biztosítanánk fajunk túlélését és fennmaradását, és bevállalnánk azt is, ha más bolygók élővilágát kellene elpusztítani.

Így lehetnek majd vele a jövőben ránk találó idegenek, akik óriási flottákkal fogják elfoglalni a stratégiailag fontos helyeket a bolygónkon. A harc, és a csillagközi csata mikéntje már rengeteg kérdést vet fel, és ezer meg egy elmélet létezik arról, hogyan próbálnának meg az idegenek az életünkre törni.

Akadnak olyan feltételezések is, miszerint meg sem próbálnának csatába bonyolódni velünk, és nulla veszteséggel egy vírust szabadítanának el a Földön, melyet kifejezetten az emberekre programoznának, így rájuk és az élővilágra nem lenne hatással, ellenben az emberi faj összes egyedét pusztulásra ítélné.

Egy másik elmélet szerint óriási, több milliárd kilotonnás robbanótöltetekkel, vagy lézerrel rombolnák szét a bolygónkat, eltörölve ezzel a Föld légkörét és mágneses mezejét is. Ez esetben ugyanis nem is a bolygó élő része kellene nekik, hanem a nyersanyagok, a bolygó magjából kinyerhető energia, amit egy elpusztult bolygóból is k lehet nyerni.

A legtöbb jövőkutató szerint bár még az idegenekre utaló jeleket sem fedeztük fel teljesen, de ebben az évszázadban bekövetkezhet egy hasonló, egész emberiséget fenyegető kataklizma.

Valószínűleg esélytelenek lennénk megnyerni egy ilyen háborút, de van addig még közel 80 évünk, ez alatt olyan technikai fejlődés mehet végbe a tudományunkban, hogy az komoly harci erővel vértezheti fel az emberiséget, és talán képesek leszünk eséllyel küzdeni a csillagok közül érkező zsarnok megszállókkal szemben.

tudomány ufó ufók idegen idegenek összeesküvés az emberiség jövője világháború


Megtekintések száma: 24520





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet