Még ma is hatalmas talány az állítólagos idegen boncolásáról készült felvétel

2017. február 6., hétfő




Állítólag az 1947-ben Roswellnél lezuhant idegen űrhajó egyik utasának a boncolása látható rajta, mások szerint hamisítvány.

Létezik egy 17 percesnek mondott anyag, melyet némileg megvágva szivárogtattak ki, és óriási érdeklődés övezte.

32 országban lett leadva, de azóta még több nemzetnek készült el a saját, eredeti nyelvű változata arról a videóról, melyek állítólag egy idegen lény látható, miközben orvosok sürögnek-forognak körülötte, és boncolják.

Rengeteg elmélet látott napvilágot, és a felvételt készítő Ray Santilli alaposan ki lett kérdezve az ügyben.

Ha ugyanis a felvétel valódi, az a világtörténelem legnagyobb horderejű bizonyítéka lehet az idegenek létezésére.

A Roswellnél lezuhant csészealjban utasok tartózkodtak, és pilóták. Ezt több, meg nem erősített, de létező titkos jelentésből is tudni lehet.

A testek elszállítása a helyszínről azonnal megkezdődött, amint a hatóságok kivonultak a helyszínre. Arról meglehetősen vegyes beszámolók állnak rendelkezésre, hogy a csészealj utasai eleve halottak voltak, vagy volt-e köztük olyan, amelyik még élt.

Mindenesetre a tetemeket még azon az éjszakán Fort Worthbe szállították, majd onnan tovább az 51-es körzetbe, ahol elméletileg a felboncolásuk megtörtént.

Később ugyan Santilli azt vallotta, hogy a felvétel maga hamis, de elmondása szerint az egész az eredeti felvétel rekonstrukciója. Mások azonban felvetették, hogy Santilli állítása azért megkérdőjelezhető, mert korábban teljesen ellentétes volt állítása.

Egyes elképzelések szerint a CIA és a titkosszolgálatok térítették „jobb belátásra.”

Szerinted igazi a felvétel, és tényleg nem vagyunk egyedül a Földön, és a világegyetemben?

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 102520





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet