Meg sem történt a dinoszauruszok kihalását előidéző katasztrófa? Ez MINDENT a feje tetejére állíthat!

2019. március 1., péntek




Tudósok olyan dologgal álltak elő, ami az egész világot megdöbbentette!

Hosszú ideje foglalkoztatja a tudósokat, hogy a Kréta-kori állatok tömeges kihalását a Chicxulub-krátert létrehozó aszteroida, vagy pedig azok a sorozatos nagy erejű vulkánkitörések okozták, amelyek a jelenlegi India területén zajlottak többszázezer éven keresztül.

A Berkeley egyetem kutatói megállapították, hogy a Dekkán-fennsíki lávafolyamok egybeestek a Kréta-korszak végével.

Ebből azt vonták le, mint azt Paul Renne, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy az aszteroid hatása felélesztette a lávafolyamokat, amelyek közel egymillió éven át ömlöttek. 

A becsapódás nyomán ugyanolyan szuperföldrengések rázták meg a bolygót, amelyek nagyarányú vulkáni tevékenységet váltottak ki.

Ez különösen érezhető volt a mai India területén, amely csaknem pontosan a Föld túlsó oldalán van a Chicxulub-kráterhez képest.

Így került az atmoszférába az a sűrű porréteg, amely eltakarta a napfényt, ezzel a Föld lehűlését és az őslények kipusztulását okozva



- idézte a TheNextWeb.

A princetoni egyetem kutatói viszont arra a következtetésre jutottak, hogy négy nagy vulkanikus esemény zajlott le, mindegyik legalább 100 ezer évig tartott.

Ezek óriási mennyiségű magmát és üvegház-hatású gázt lövelltek szét, módosították ezzel a Föld élővilágát, és ez vezetett az állatok tömeges kihalásához még a több 10 ezer évvel később érkező aszteroida előtt.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 8548





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet