Még több a rejtély a titokzatos emberhal körül

2016. november 11., péntek




A Szlovéniában élő halfajtát egyre több és újabb rejtélyek övezik. A kutatók szeretnének minél többet megtudni erről a különös lényről.

Létezik egy különös állat, mely a szlovéniai karsztbarlangokban és barlangi tómedrekben éli mindennapjait.

Alapvetően egy nagyon ritkán előforduló fajról van szó, melynek a megfigyelésére az embernek nagyon kevés lehetősége volt.

A barlangban élő barlangi vakgőtét - Proteus anguinus - gyakran emberhalnak vagy sárkányhalnak is szokták nevezni

Az állat megjelenése sem szokványos, és az emberhal vagy a sárkányhal kifejezés nem véletlen ragadt rá az állatra. Testhossza körülbelül 30 centiméter, vékony, hengeres törzse van, a lábai pedig rövidek.

Mellső lábán három, a hátsón két ujj található. Mivel sötétben él, szeme visszafejlődött, ezért nem lát. Külső kopoltyúja vörös színét kivéve fehér.

Az állatot annyi rejtély övezi, hogy kinézetén és táplálkozásán túl kvázi ismeretlen volt a tudomány számára, egy nagy fehér volt a lexikonokban.

Ráadásul az utóbbi évek vizsgálatai úgy tűnik, csak még jobban tetézték ezt a rejtélyt.

Ljubljanai Egyetem biotechnológiai karának irányításával zajló kutatás célja, hogy feltérképezze a Szlovéniában élő barlangi vakgőték alfajait, elterjedési területüket és megbecsülje a populáció méretét.

Nemrég döbbenten tapasztalták a kutatók, hogy egyszerre három alfaját is felfedezték ennek a különös lénynek.

A kutatók a világhírű postojnai cseppkőbarlangban, Szlovénia keleti részén fekvő barlangokban és a Reka folyónál végeztek bizonyos kutatásokat, vizsgálatokat.

Az is külön rejtély, hogy ezek a vakgőték mennyiben vannak, hiszen az ország alatt fellelhető barlangok számra és mérete, kiterjedése ismeretlen jelenleg.

A tudósok még csak azt sem tudják biztosra hogyan szaporodik. Persze lehet sejteni, de még egyetlen alkalommal sem tudták ezt megfigyelni.

A titokzatos állat pedig elképesztően szívós, és szinte bármilyen mostoha körülményeket képes lenen átvészelni, eme tulajdonsága pedig szintén felkeltette a biológusok figyelmét.

érdekes érdekesség állatvilág


Megtekintések száma: 21771





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet