​Még vécépapírt se vesz a nő, aki nem hajlandó dolgokat vásárolni

2021. május 1., szombat




Azt is elárulta, így hogyan oldja meg az utómunkát.

Mindannyian mást utálunk, a TLC spórolós showjában felbukkanó New York-i Kate Hashimoto például attól van ki, ha költenie kell. 

A nőről a Ladbible írt, akik cikkükben kitértek arra is, hogy Hashimoto nyolc éve nem vett magának új ruhát, de toalettpapírt sem vásárolt jó ideje. 

Havi 200 dollárból él, ami átszámítva 62 ezer forintot jelent – annak ellenére, hogy a világ egyik legdrágább városában él három éve.

Ha költenem, próbálom valahogy elkerülni, vagy a lehető legkevesebb pénzt kiadni

– foglalta össze a hitvallását. Bútorért sosem fizetett és nem derogál neki az sem, hogy az út széléről vadásszon össze holmikat.

Ágya régi jógamatracokból készült, amikre húzatott húzott, az étkezőasztalát pedig egy rakat magazinból készítette. A nő főzni sem főz, ugyanis ezzel tartja alacsonyan a villanyszámlát, a mosogatógépét és a sütőjét pedig dolgok tárolására használja.

Az elmúlt három évben nem mosott, ruháit zuhanyzás közben tisztítja a lábai alatt. 

A legmeglepőbb azonban az, hogy vécépapírt sem használ. Szerencsére megosztotta, hogyan tisztálkodik a nagydolog után:

Vízzel és szappannal tisztára mosom magam.

Azért a komfortérzet neki is hiányzik, emiatt néha kéztörlés után elhozza a papírtörlőket a nyilvános vécékből. Fehérneműt 1998 óta, azaz huszonhárom éve nem vett magának.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 33706





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet