​Megdöbbentő bejelentéssel állt elő ami nagy port kavart… Utána jártunk a részleteknek!

2021. december 10., péntek




Bill Gates ismét megszólalt az oltásokkal, és a koroanívrus járvány várható lefutásával kapcsolatban.

A kijelentéseit mindenki másképpen értelmezik, ezért alaposan fel is kavarta az állóvizet.

Gates szavaiból ugyanis az jön le, hogy a filantróp milliárdos szintén a kötelező védőoltások mellett van.

A milliárdos szerint a delta variáns és az átoltottsággal kapcsolatos nehézségek miatt a világjárvány vége elhúzódik ahhoz képest, amit eleinte tippelt.

Az omikron-variáns megjelenése ellenére is bizakodó viszont amiatt, hogy a vakcinafejlesztés felgyorsult, a szakemberek gyorsabban ismerik fel az új variánsokat, mint korábban, jobb pozícióban vagyunk, ha módosítani kell az oltásokat.

Ugyan a közösségekben időszakosan felfuthat az esetek száma a jövőben is, de a vakcináknak és gyógyszereknek köszönhetően csökkenni fog a halálesetek száma.

Néhány éven belül reményeim szerint csak akkor kell majd a vírusra gondolni, amikor minden ősszel megkapjuk a koronavírus és az influenza elleni oltásokat”

– mondta.

Bill Gates és sokan mások valóban olyasmi állásponton vannak, mint amilyen állásponton egyre többen a világ nagy részén.

A szakemberek szerint ugyanis a járvány soha nem fog bizonyos értelemben véget érni.

Helyette hullámokban fog támadni szezonálisan, mint az influenza.

Sőt, vannak elméletek róla, hogy ki fogja pusztítani az influenza vírust, és ez lesz a modern ember 21. századi náthája, évről évre egyre szelídülve.

Ha pedig így van, akkor valószínű, hogy évente oltakoznunk kell ellene, az influenzával ellentétben ugyanis az oltaltanokra sokkal súlyosabban hat mint egy sima megfázás.


Megtekintések száma: 2533





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet