Megdöbbentő biológiai rejtély: egyesek képesek hallani a fény villanásait

2017. január 22., vasárnap




Különleges képesség, vagy valami eddig nem ismert biológiai csoda? A felfedezés az ember rejtett képességeinek a nyomára vezethet.

Az emberi populáció egyötöde rendelkezhet azzal a különleges, már-már szuperképességnek számító adottsággal, melyről a tudósok most beszámoltak.

Arról van szó, hogy egyesek képesek hallani a fény villanásait. Ez elsőre teljesen abszurdnak tűnik, és hihetetlennek, azonban a kutatók hosszú ideje vizsgálják a jelenséget, és most biztosan állítják: valóban étező biológiai jelenségről és adottságról van szó, de nem értik a mikéntjét, sem az okát.

A szinesztézia egyik formájaként ható jelenség merőben elképesztő, ugyanis biztosan van valami oka, és haszna, de egyelőre erre nem jöttek rá.

Több ezer emberen végeztek kísérletet, éveken át, mire kiderítették, hogy egyötödük rendelkezik egy olyan képességgel, melynek segítségével mikor a fényeket vizsgálták, különös hangokat hallottak a fejükben.

Eleinte nem tudták, mik lehetnek ezek, de a tudósok hamar kapcsolatba hozták a pácienseknek "levetített"fényekkel, és akkor már sejtették, hogy ezek az emberek a fényvillanásokat hallják valahogyan a fejükben.

Egy különös érzékelés során tehát eljut az agyba egy olyan érzet mely az emberek 80%-ánál nem jut el az agyba.

A kutatások egyúttal arra is rávilágítottak, hogy az emberi populációban bizony akadnak olyan egyedek, melyek különleges, mondhatni szuperképességekkel vannak ellátva.

Olyan tulajdonságok birtokában lehet minden ember, amiről talán korábban nem is tudtunk. A felfedezés távlati jelentősége egyértelműen az, hogy rengeteg rejtett, jelenlegi evolúciós fázisunkban nem használt képesség rejtőzhet a testünkben, melyet képtelenek vagyunk kihasználni.

Ahogyan sokan sejtik, hogy az agyunk teljes kapacitásának alig 10%-át használjuk, úgy az is bizonyossá válhat, hogy rejtett érzékek lappanghatnak bennünk.

A kutyák egy speciális, egyelőre nem teljesen ismert hatásmechanizmus útján képesek napokkal előre érzékelni a földrengéseket, míg egyes vándormadarakban egy beépített biológiai GPS munkálkodik.

Az emberekben is lehetnek még hasonló, rejtett érzékelők. A kérdés csak az, hogy ezek miért tompultak el az evolúció során. Sokak szerint a technológiai fejlődés velejárója volt, mivel nem voltunk rájuk szorulva.

Az nem tiszta ég, hogy ez egy a múltból hozott evolúciós képesség-e, vagy az utóbbi évezredek során fejlődött-e ki, ennek megállapítására további vizsgálatok szükségesek.

Egyes szakemberek már most megjegyezték, hogy amennyiben megfejtik azt is, hogy pontosan mi is ennek a képességnek, különleges érzékelésnek a haszna, akkor akár gyógyszerekkel, génszerkesztéssel a jövő generációiban újra lehet aktiválni, és az emberi populációban ez a szuperképesség már nagy arányban lesz jelen.

tudomány egészség orvostudomány genetika


Megtekintések száma: 39992





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet