Megdöbbentő dolgot láthatott az első ember az űrben

2017. április 13., csütörtök




Jurij Gagarin valami olyasmit látott, mely egy felsőbbrendű lény, vagy hatalom jelenlétét bizonyíthatja.

Jurij Gagarinról, az emberről, aki elsőnek kijutott az űrbe, számtalan különféle legenda és elmélet kering.

Azt azonban kevesen tudják egyesek szerint, hogy az első útja során megdöbbentő dolgok részese volt.

Az eset még 1961 áprilisában történt, amikor a Bajkonur Űrközpont földi irányítása kétszer is elvesztette a kapcsolatot vele.

Ő ugyanis nem válaszolt az üzenetekre.

Nem tudták, hogy mi van vele. Ugyan sejtették, hogy egy kapcsolat megszakadás bekövetkezhet részlegesen, de ahogy teltek a percek, egyre inkább meg volt mindenki ijedve, hogy végleg elvesztették.

Mikor a fejekben már az a gondolat is felmerült, hogy talán el kellene gondolkodni azon, hogy lehet meg is halt, hirtelen újra jelentkezett.

Azonban amit mondott, az mindenkit megdöbbentett.

Annyit mondott, hogy elájult, és nem emlékezett eleinte semmire, hogy pontosan mi történt vele, ami fura volt, mert alaposan felkészítették az űrutazásra.

Egy terapeutánál tett látogatás alkalmával ellenőrizték mentális egészségét, majd hipnotikus regresszió állapotában képes volt felidézni, hogy mi is történhetett valójában vele, és mire emlékszik pontosan.

Elmondása mindenkit sokkolt. Állítása szerint egy fejet, majd egy egész arcot látott, végül pedig egy nagy alakot, aki meg is szólította.

Ez a valaki előtte lebegett, és ő pedig mozdulatlan, erőtlen volt.

Nem érzett sem félelmet, sem mást, éppen ellenkezőleg. Mérhetetlen nyugalom kerítette hatalmába. Ugyanakkor nem tudta sem mozgatni, sem felemelni végtagjait, vagy mozgatni a fejét.

"Ne aggódj, minden rendben lesz. Vissza fogsz térni a Földre." - szólította meg egy belső hang, amiben biztos volt, hogy az előtte álló alak hangja lehetett, melyet valahogyan telepatikus úton közvetíthetett felé.

Később ezt az állítását megerősítette még jobban, és sohasem mondta egy szóval sem, hogy nem biztos abban, mit látott akkor. Nagyon sokan nem hitték el neki a dolgot, ez ugyanis felvetette volna az isteni létezést.

Legalábbis nagyon sokaknak az volt a gyanúja, hogy magával Istennel találkozhatott.

A szkeptikusok szerint a kozmikus sugárzás lehet felelős az egészért, és ez üthette ki a hallucináció állapotban lévő Gagarint.

Mások viszont azt gondolják, hogy magával Istennel találkozott, azzal a felsőbb hatalommal, ami az egész világ mögött áll...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély hihetetlen rejtélyek összeesküvés vallás isten


Megtekintések száma: 283478





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet