Megdöbbentő eredmény a reggeli kávról: ezt okozza a szervezetben!

2021. január 14., csütörtök




Ha te is reggel szoktál kávézni, akkor ezt feltétlen olvasd el, mert lehet hogy ezután majd másképp fogod csinálni.

Minden bizonnyal sokaknak elengedhetetlen reggeli kellék a kávé, főleg ébredés után. Sokan még a napjukat sem tudnák elképzelni nélküle, míg mások ki sem tudnak kelni az ágyból, ha nem kapják meg a szükséged adagjukat.

Azt a tényt azonban kevesen tudják, melyet most egy új kutatás meg is erősített, pontot téve a viták végére:

a reggeli kávézás nem azt a hatást váltja ki, amit kellene neki. Legalábbis nem úgy, mint gondolnánk.

Ha ugyanis éhgyomorra isszuk, - márpedig az emberek 86%-a így issza a kávéját a reggeli órákban - akkor különféle gyomorpanaszokat okozhat, és okoz is sok megfigyelt klinika esetben a kávé.

Bár a panaszok eleinte nem számottevőek, később komoly következményeik lehetnek. Megfigyelték, hogy

egyes esetekben gyomorhurutot, és különféle bélgyulladásokat képes okozni, nagyon súlyos - de szerencsére ritka - esetben pedig vastagbél rákot is.

Persze fontos hangsúlyozni azt, hogy a kávé önmagában nem káros, sőt! Számtalan előnye van, és nagyon jótékonyan hat a szervezetünkre.

Egy csésze kávéban 40-80 mg koffein található. Ennek hatása az idegrendszerre koncentrálódik, amelynek köszönhetően csökken az álmosság, az unalom és a fáradtság. Áldásos hatásai vannak a depressziós hangulatra, a szellemi fáradtságra, a memória kapacitásra, a koncentrációra és az intuícióra. Ezen kívül megkönnyebbülést nyújt fejfájás és migrén esetén, és javítja az érzékelést.

kave-hatasai

Ráadásul az még a fentieknél is megdöbbentőbb tény, hogy ha éhgyomorra isszuk meg a kávénkat, akkor megnő a szervezet kortizol szintje, ami meglepő módon éppen álmosítani fog minket ahelyett, hogy ébrenlétünket szolgálná.

Ha tehát eddig reggel kávéztunk éhgyomorra, érdemes megfontolni egy kis változtatást, ha egészségesen akarunk élni, és fittek akarunk maradni.

tudomány érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 5518826





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet