Megdöbbentő felfedezést tettek a galaxisunkon túl: egy másik világ nyomaira bukkantak!

2018. február 6., kedd




A tudomány igazi áttörést ért el, rendkívüli bejelentésben tették közzé az eredményeket!

Olyan dolgot sikerült megfigyelni a NASA csillagászainak, ami a világunkon is túlmutat, és alapjaiban változtathat meg mindent.

Egy másik világ "lenyomatára" bukkantak, ami a galaxisunkon túlmutat.

Soha ezelőtt az emberiség még nem volt képes betekinteni ebbe a távoli világban, és rengeteg kérdést vet fel a mostani felfedezés, ami újraírhatja az univerzumról alkotott egyes modelljeinket is.

Arról van szó, hogy a galaxison túl felfedeztek több olyan objektumot, melyek feltehetően exobolygók, azaz a Földhöz hasonló tulajdonságokkal rendelkező égitestek.

Ez pedig az emberiség történetében egy hatalmas felfedezés.

Exobolygókról már több ezerről tudunk, minimum ennyit fedeztek fel az elmúlt években. Azonban ez az első, amikor a naprendszeren túlmenve, a galaxison kívül fedeztek fel hasonlót.

Ilyen távolra még sohasem láttak.

A tudósok hozzátették, hogy most sincs egyelőre lehetőség közvetlenül megfigyelni ezt a távoli világot, de a jövőben a technológia olyan ütemben fejlődhet, hogy erre 10-20 éven belül akár lehetőségünk is nyílhat.

Az Oklahomai Egyetem munkatársai, Xinyu Dai és Eduardo Guerras a galaxisunkon kívüli bolygók kereséséhez a gravitációs mikrolencse-hatást használták fel.

Az érintett rendszer nagyjából félúton fekszik a RXJ 1331-1231 nevű kvazár és a Tejútrendszer között.

Sokan vannak azon a feltételezésen, hogy egy másik galaxis világa teljesen más fizikai attribútumokkal rendelkezik.

Vagyis lehet, hogy más erejű a gravitáció, és más eloszlásban van a sötét anyag és a sötét energia.

Az sem kizárt, hogy az idő sem azonosan telik a miénkhez képest, vagy hogy egyes törvényszerűségek nem is érvényesek rájuk. Ezért is hívják sokan egy másik világként ezeket a távoli galaxisokat,

A kutatóknak az lesz a feladata, hogy az eddiginél is messzebbre lássanak, ás feltárják az ősrobbanás előtti időket. Ezáltal megérthetjük a univerzum keletkezését és annak miértjeit is.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen felfedezés univerzum világegyetem


Megtekintések száma: 89719





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet