Megdöbbentő részletességű ufó felvételeket tettek közzé a titkos kínai archívumból!

2017. augusztus 13., vasárnap




Az archívumban számtalan korábban rögzített, Kína kormánya által is komolyan vett és vizsgált eseteihez tartozó felvételt látni.

A kínaiak is közzétették a maguk titkosított ufó aktáit. Pontosabban olyan felvételeket, melyek közül bár némelyik külön is fellelhető volt, most kormányzati forrásból erősítették meg, hogy ezen eseteket komolyan vizsgálták annak idején.

Kínában évente rengeteg, több ezer esetet jelentenek, melyek során földönkívüli járműveket láttak, ezek egy részét pedig videón is rögzítették.

Ezen videókat a kormányzati divíziók egy titkos csoportja is analizálta.

A felvételen jól látható, hogy vannak olyan videók, és ügyek, melyek során egészen részletgazdag felvételek születtek, míg akadnak olyan felvételek is, melyek erősen hamisítás gyanúsak. Ennek ellenére utóbbiakat is komolyan vették a vizsgálatok során.

A nagy kérdés persze az, hogy mi is lett a videókkal kapcsolatos vizsgálatok eredménye. Rejtélyes, sokak szerint sokat sejtető módon erre nem derült fény.

Eleve nagyon beszédes, hogy az ilyen nyilvánosságra hozatalok kapcsán sokszor kiszúrják az emberek szemét, és a vizsgálatok pontos eredménye ugyanúgy titkosított marad.

Véleményünk szerint több igen meggyőző felvétel látható a közzétett felvételek között. Szerinted az idegenek valóban itt vannak, és minket látogatnak?

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 185875





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet