Valósággá válik a globális felmelegedés rémálom. megdöbbentő dolgot találtak a világvége bunkerben.
Úgy tűnik, a globális felmelegedést semmi sem állíthatja meg, és a legbiztonságosabbnak hitt óvóhelyeket is képes megsemmisíteni.
Legalábbis ez válik nyilvánvalóvá abból, hogy a világ legnagyobb mag vésztartalék bunkere, amit sokan csak a norvég világvége bunkerként szoktak emlegetni, gyakorlatilag jelentősen megrongálódott a felmelegedés hatására.
Eredetileg ez a vésztároló az Északi-sarkon jött létre azzal a céllal, hogy egy globális világkatasztrófa bekövetkezte után újra lehessen népesíteni növényekkel, mezőgazdasági haszonnövényekkel a bolygót.
Magyarán a Föld flóráját újra életre lehessen kelteni, ha minden elpusztul a felszínen.
Hihetetlenül sok reményt fűztek ehhez az egészhez, és azt gondolták, gyakorlatilag mindennek ellenáll.
Úgy tervezték, hogy akár évezredekig is háborítatlanul és biztonságban őrizhesse az emberiség élelmiszer ellátásának zálogát: a vetőmagokat. A létesítményt úgy építették, hogy ellenálljon az idő vasfogának, a természeti, illetve az ember által generált katasztrófáknak. Azt mondták, védettebb, mint egy atombiztos bunker.
Ironikus módon talán egy atomcsapást kibírna, de a vízzel, a természettel szemben alulmaradt.
Ugyanis a világtörténelem – amióta mérünk – legmelegebb éve volt a tavalyi, 2016-os év, melynek következtében még az Északi-sark is megolvadt. Méghozzá olyannyira, hogy a megolvadt víz behatolt a bunker alagút rendszerébe, majd újra megfagyott, gleccsereket hozva létre odabent.
Ez veszélyezteti az létesítményben jelenleg tárolt 930.821 mintát. A beázás következtében nem sérült meg egyetlen letétbe helyezett vetőmag sem, de az incidens tudatosította a norvég kormányban és a közvéleményben, hogy a bunker közel sem immunis a klímaváltozásra.
Sőt, bizonyos értelemben teljesen hasznavehetetlen, hiszen, ha nem védi meg az igen értékes vetőmagokat, akkor egy esetleges globális kataklizma után sikertelen lenne a flóra újra népesítése.
A sarkköri levegő gyorsabban melegedik a klímaváltozás miatt, mint a világ más régióinak hőmérséklete. 2016 végén a régióban 7 Celsius fokig melegedett a levegő, ezért olvadt meg a permafroszt, vagyis az elvileg állandó fagyásban lévő hótakaró és talaj.
Eddig egyedül Szíria vitette el a saját magjai egy részét 2015-ben, mert a háború miatt elpusztultak az ottani ICARDA vetőmagbank készletei, s ezeket akarták pótolni. A bunkert pont ilyen vészhelyzeti pótlások kivitelezésére hozták létre, azonban a világot most nagyon aggasztja az, ami itt történt.
Ez olyan, mintha egy atombunkerről kiderülne, hogy egy puskalövést sem bír ki.
komoly felülvizsgálatok lesznek, ugyanis egy kataklizma esetében ezen múlhat akár az egész világ, és az emberiség sorsa is.
OSZD MEG másokkal is!