Megfejtették a Loch Ness-i szörny rejtélyét: kiderült, micsoda is pontosan

2019. szeptember 6., péntek




Megvan, mi tartotta eddig rettegésben a világot.

Szakértők egy csoportja szerint a Loch Ness-i állítólagos szörnyészlelések hátterében valójában hatalmas angolnák állhatnak 

– írja a BBC. 

Az új-zélandi kutatók a tó vizéből kivont DNS-mintákat elemezve igyekeztek felmérni, hogy milyen fajok fordulnak elő a tóban,

a vizsgálatot követően kizárták, hogy bármilyen igazán nagy testű állat élne a Loch Nessben.

A szakértők azt is megállapították, hogy az utóbbi időkben népszerű magyarázattal ellentétben egy grönlandi cápa sem úszhatott fel a tóba, illetve óriásharcsa és tokhal nyomára sem bukkantak.

Az adatok alapján ugyanakkor európai angolnák nagy számban élnek a vízben. 



Neil Gemmell, az Otagói Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint semmi sem utal az állítólagos lény jelenlétére, az ugyanakkor elképzelhető, hogy kifejezetten nagy angolnák is élnek a tóban.

A Loch Nessnél már a 6. században is beszámoltak szörnyészlelésről, a Nessie néven ismert lény története viszont igazán az 1930-as években vált ismertté. 

Lehetséges, hogy a szörnynek hitt élőlények valójában gigantikus angolnák voltak, a halak bizonyos esetekben akár 1,5 méteresre is megnőhetnek.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély érdekes rejtélyek szörny


Megtekintések száma: 7887





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet