Megfejtették az eltűnt maláj gép rejtélyét: EZ a teljes igazság a szakértők szerint, minden összefügg!

2018. május 15., kedd




Ez volt 4 éven át a repüléstörténet legnagyobb rejtélye. Most választ kaptak a szakértők! Az igazság mindenkit megdöbbentett!

A repülés világában aligha szokott olyan történni, ami néhány éve megtörtént. 

A Malaysia Airlines 370-es járata a Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Peking közötti menetrend szerinti járata helyi idő szerint 2014. március 8-án hajnalban eltűnt, ezzel a világ legrejtélyesebb légi katasztrófájaként beírva magát a történelembe.

Ugyanis a roncsok mind a mai napig nincsenek meg, sem az utasok maradványai, vagy holtteste.

Ugyan nemrégiben előkerültek olyan alkatrészek, melyek az MH370-es járat darabjai is lehetnek, még nem sikerült teljes hitelességgel bebizonyítani róluk, hogy valóban hozzá tartoztak. Milliónyi különféle teória létezik, melyek megpróbálnak valami magyarázattal szolgálni az egyedülálló esetre, mindhiába.

Most úgy tűnik, ennek vége.

Megkapták a válaszokat a szakértők, így már bizonyosan modellezni tudják mi történt. Olyan bizonyítékok kerültek napvilágra, melyek egyszer és mindenkorra világossá teszik, pontosan mi történt.

A szakértők és a világ teljesen elképedt a végső magyarázaton, ezt senki sem gondolta volna...

A veterán szakértők szerint teljesen kizárható a baleset, és szinte teljesen biztos, hogy Zaharie Amad Shah pilóta szándékosan kormányozta 239 utassal a fedélzetén „zuhanásba” az MH370-es járatot, azaz gyilkosság történt.

A bűncselekményt jó előre kigondolták és előre megtervezett módon történt, aminek része volt, hogy a pilóta nyilvánvaló öngyilkossági szándékkal a lehető legtávolabbi helyre vitte és eltüntette a repülőgépet

– állítja Martin Dolan, az Ausztráliai Közlekedési Biztonsági Iroda korábbi vezetője.

A repülőgép Thaiföldön és Malajzián úgy ment keresztül, hogy kikerülte a katonai radarok hatósugarát, így egyik légiellenőrzés sem fogott gyanút, és nem kényszerítette földre a repülőgépet. Kiderült az is, miért került egy kisebb kanyart a kapitány Penang település felé: mivel ez volt Zaharie szülővárosa, a parancsnok valószínűleg így vett utolsó „istenhozzádot” szeretteitől - írja a Blikk és más portálok is.


Ennek ellenére még mindig sok a kérdéses pont,d e a végső válasz megvan: a gépet saját pilótája térítette el, és vezette a halálba.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan bizarr eltűnés


Megtekintések száma: 35050





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet