Megfejtették, miért halnak meg iylen sokan rákban a modern világban

2019. szeptember 17., kedd




Elképesztőek az okok és már holnap tenni lehetne ellene, mégsem teszünk!

A Yorki Egyetem és a Hull York Orvosi Iskola közös kutatása kimutatta, hogy nagy bajban vannak azok, akik nem járnak el orvosi vizsgálatra akkor, ha rákra utaló panaszuk van – derült ki egy sajtóközleményből. 

A vizsgálatokra meg nem jelentek 34,6 százalékáról később kiderült, hogy előrehaladott állapotban volt a betegsége, ellentétben a vizsgálatra járók 18,4 százalékával.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy a vizsgálatot kerülők 31,3 százaléka a diagnózis után egy éven belül elhunyt, míg az orvosi vizsgálatra járók 19,2 százalékánál bizonyult halálosnak a betegség.

A kutatás összességében kimutatta, hogy a vizsgálatra nem járó embereknél kisebb az esélye a rák kialakulásának (18-ból egy embernél, míg a vizsgálatra járóknál 10-ből egy embernél mutatták ki a betegséget), viszont ha kialakul a betegség, akkor már nagyobb eséllyel halálos, mint az orvosi vizsgálatokra járók esetében.

A szakértők a kutatáshoz 100 ezer ember adatait nézték át, 95 százalékuk elment a tüneteik miatt ajánlott orvosi vizsgálatra, 5 százalékuk azonban, 5673 fő egyáltalán nem. 

A kutatók szerint összefüggésbe hozható a jelenség a hátrányos szociális helyzettel és a nem megfelelő tájékoztatással is.



Az sem mindegy, hogy milyen betegsége alakult ki az illetőnek: az emésztőrendszeri rákfajtáknál például gyakoribb, hogy az emberek kihagyják a vizsgálatot, mert az kellemetlen és kínos is lehet számukra.

A kutatók szerint rendszeres tájékoztatásra lenne szükség ahhoz, hogy az ilyen esetekből kevesebb legyen – nagyon fontos, hogy a rákgyanús betegek minél előbb eljussanak orvoshoz, mert egy ilyen betegségnél az idő tényleg életet menthet.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód


Megtekintések száma: 14070





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet