Megoldódhatott a Mars legnagyobb rejtélye: a Mars tavai, víz a föld alatt és idegen életformák

2019. október 8., kedd




A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) William Rapin vezette kutatócsoportja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Curiosity nevű Mars-szondájának adatait elemezte, és újabb bizonyítékot talált a marsi víz létezésére 

– írja az MTI.

A szonda a Gale-kráter üledékét vizsgálta, amelyek újra bebizonyították: valaha egy óriási tó húzódott a területen. 

A Curiosity saját fedélzeti lézerével párologtatta el a kőzetmintákat, hogy összetételüket megállapítsa. 

A minták 3,3-3,7 milliárd évesek voltak.

A szulfátok nagy koncentrációja arra utal, hogy az éghajlat sokkal szárazabb volt, mint a Curiosity által elemzett régebbi kőzetek esetében. 

Az erősen kalcium-szulfátos kőzeteket egy 150 méteres függőleges falon találta a szonda. 

Mellette egy vékonyabb rétegben erős magnézium-szulfát-koncentrációt is talált, ami intenzív párolgásra utal.

A Curiosity egyik feladata az volt, hogy feltárja, hogy tűnhetett el a víz a vörös bolygó felszínéről.

A tudósok szerint ezek a vegyületek olyan időszakra utalnak, amikor a krátertó vize nagyon sós lehetett, valószínűleg az erős párolgás miatt. 

„Az analízisek megerősítik a korábbi műholdas megfigyeléseket, melyek szerint a Marson nagyjából 3,5 milliárd éve klímaváltozás ment végbe, erős szárazságot hozva” 

– magyarázták a kutatók.

A Curiosity folytatja a Gale-kráter feltárását, megvizsgálja a fiatalabb kőzeteket is, hogy további adatokkal szolgáljon a marsi víz eltűnéséről.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány mars idegenek


Megtekintések száma: 18602





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet