Megrendezték az első Hyperloop versenyt: mérföldkő előtt van a szárazföldi közlekedés?

2017. február 5., vasárnap




Megrendezték az első versenyt, mely a világszerte nagy figyelemmel követett, és nagyon várt Hyperloop technológián alapul. A rendezvénynek elképesztő sikere volt, sokan már a közlekedés teljes átalakulásáról beszélnek.

Az első Hyperloop verseny

Elon Musk Hyperloop vasútja lehet a jövő legelterjedtebb szárazföldi közlekedési hálózata. Elterjedtebb lehet, mint a gépjárművek, legalábbis idővel.

Az ötlettel eredetileg még 2013-ban álltak elő, akkor Elon Musk felkarolta ezt az addigi sci-finek hitt ötletet, majd befektetőket talált rá, hogy megvalósulhasson a projekt.

Szerinte a kapszulás rendszer biztonságosabb a repülésnél, gyorsabb a nagysebességű vasútnál és energiatakarékos megoldásnak számít.

A múlt hétvégén rendeztek egy versenyt a Hyperloop technológiával, vagyis a versenyzők az iparmágnás cége által kifejlesztett technológiával szálltak egymás ellen a ringbe.

A versenynek nem csak PR értéke volt, de bebizonyította, hogy a technológia nem csak kiforrott az évek során, de nagyon is biztonságos, és gördülékeny.

Vagyis egy óriási mérföldkőként ünnepelte a szakma, és a mérnökök, ugyanis ez egyet jelent azzal a végső megerősítéssel, hogy jó irányba haladnak a fejlesztések.

Elon Musk nagy álma

De mi is ez pontosan? Nem árt, ha felelevenítjük a dolgokat:

A Hyperloopnál arról van szó, hogy egy vákuumcsőben száguldozhatnak majd a kapszula alakban kialakított szerelvények, így akár a 600, de még az 1200 km/h sebességet is elérhetik.

Ezzel egészen rövid időre le lehet rövidíteni egy viszonylag sok ideig tartó, fárasztó távolsági utazást. Még az optimista becslések szerint az sem kizárt, hogy a távoli jövőben akár a repülést is kiszorítja.

Annyira univerzális, és annyira megfelelő tömegközlekedési eszköz lehetne, hogy népszerűbbé válhat az autóknál is. Ugyanis olcsó lenne, gyors, és nagyon kényelmes.

És a tervek szerint az egész világon elérhető lenne. Azért akadnak még apróbb problémák, melyek nem feltétlenül a technológia rovására írhatók.

Vannak még megoldandó problémák

A Hyperloop projektek és technológiát bírálók között még azok is felhívják a figyelmet egyes megoldandó feladatokra, akik magát a technológiát rendkívül jónak tartják.

Az egyik ilyen probléma az, hogy nem mindenhol lehetne kiépíteni a rendszert. Vannak olyan országok, kontinensek, ahol igen gyakoriak a földrengések, és egy ilyen vákuumvasút rendszer pályájának tökéletesen rögzítettnek kell lennie.

Így viszont eleve nem lehet globális. Az is komoly gond lehet, hogy a pályát rendszeresen rendbe kell tartani, épp, mint a hagyományos vonatsíneket, a balesetek elkerülése végett. 

Ha az egész bolygót behálózza majd a rendszer, akkor ez egyre nehezebb, egyre teljesíthetetlenebb feladattá fog válni.

Sokan beszélnek még a kapszulák sérülékenységéről, vagy arról, hogy lehetnének tágasabbak, de ezek mind-mind olyan problémák, melyeket az elkövetkező években még orvosolni fognak tudni.

tudomány technológia technika hyperloop


Megtekintések száma: 18130





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet