Megtalálhatták az Édenkert pontos helyét: Biblia bizonyítva?!

2023. május 10., szerda




Megtalálhatták a Bibliában is leírt mitikus helyet?

Történészek és kutatók csoportja úgy véli, megtalálhatták azt a helyet, amit a Biblia Édenkertnek nevez.

Az Édenkert pontos helye egészen eddig nem volt ismert, noha számtalan különféle teória látott napvilágot arra vonatkozóan, hogy hol lehetett. Sokan nem gondolták, hogy ezt a Földön kellene keresni.

Egyesek szerint ugyanis ez nem ebben a létsíkban volt, és nincs fizikailag a bolygónkon behatárolható helye.

Aztán ahogyan a történészek kutakodni kezdtek, egyre több olyan történelmi bizonyíték került elő, melyekből kirajzolódott: valóban volt egy hely, ami rengeteg tekintetben megfelelt az édenkertről alkotott leírásoknak.

Keresztény régészek eredtek végül az édenkert végső lokációjának nyomába, és úgy tűnik, vagy nagyon közel járnak, vagy meg is fejtették a titkot.

A Bibliában leírt dolgokról egyre többről derül ki, hogy bizony akad történelmi nyoma, így bizonyítéka is annak, hogy ezek a történetek valóban megtörténtek. Gondoljunk csak a tengere kettéválasztására, a keresztre feszítésre, vagy a Bibliai özönvízre.

Nemrégiben az eredményeiket publikálták, és megerősítették korábbi sejtéseiket, miszerint hol helyezkedhetett el pontosan az Édenkert.

A kutatási eredmények szerintük egybehangzóan azt mutatják, hogy Irakban, egész pontosan ah al-Ahwar mocsarak régiójában volt egykoron az Édenkert.

Mint ismeretes, az édenkert volt az a hely, ahol Ádám és Éva élhetett volna az idők végezetéig, azonban az ördögi kígyó kísértésére bűnbe estek, mire Isten száműzte őket a vidékről.

A Biblia a Teremtés könyvében írja le, hogy pontosan milyen is volt az Édenkert. Még olyan neveket is használ benne, melyek egyértelműen utalnak Etiópiára. Még egy forrást is említ, mely négy kisebb folyóvá árad szét, az Eufrátesz.

Ezen információk alapján joggal feltételezték a régészek és történészek, hogy a mai Közel-Kelet térségében álló Tigris-Eufrátesz folyó völgye lehetett egykoron az a hely, ahol az emberiség bűnbe esett.

Már ez egy igen mocsaras és lelakott vidék. A történészek viszont úgy gondolják, még ma is meg lehetne találni mélyen a felszín alatt az Édenkert nyomait. 

Abban szinte biztosak, hogy a felszín alá kellene fúrni, hogy ez kiderüljön, ugyanis a később bekövetkezett özönvíz az egész bolygó arculatát átformálta, és gyakorlatilag maga alá temette az Édenkertet is.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az özönvíz előtti világba lehetne betekinteni a területen.

A kutatók szorgalmazzák, hogy komoly ásatásokat végezzenek a területen, és megfejthessék az emberiség valódi bölcsőjének a titkát.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtélyek vallás jézus isten biblia rejtél édenkert


Megtekintések száma: 271883





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet