Egy titokzatos kozmikus esemény óriási szerepet játszott ebben.
Az értelmes, eszközhasználó modern ember kifejlődéséhez vezető evolúciós út fontos lépése volt elődeink két lábra emelkedése. Ez tette szabaddá a kezeinket, amiket így már szabadon használhatunk katedrálisok építésére, rakéták megtervezésére és szelfibotok megmarkolására is.
Ám arról még vitatkoznak a kutatók, hogy milyen kiváltó okok kényszerítették ki ezt az evolúciós lépést. Egy friss kutatási eredmény szerint az események ősi szupernóva-robbanások által elindított hosszú láncolata vezethetett el az előember két lábra emelkedéséhez.
A Journal of Geology szakfolyóiratban néhány napja megjelent tanulmányukban Adrian Melott, a Kansasi Egyetem nyugalmazott fizikus-csillagász professzora és Brian Thomas, a Washburn Egyetem munkatársa a következő gondolatmenetet vázolják fel:
Az üledékes kőzetekben megfigyelhető a 60-as tömegszámú vas izotóp egy vékony rétege a pliocén és pleisztocén földtörténeti időszakok határán. Ezt az asztrofizikusok már 2002-ben egy földközeli szupernóva-robbanással magyarázták.
Ez a kb. 2,6 millió évvel ezelőtti esemény csak a betetőzése lehetett egy 8 millió évvel ezelőtt kezdődött szupernóvarobbanás-sorozatnak, melyek mind a Föld viszonylagos közelében történhettek. Ez a robbanássorozat a fiatal Skorpió-Kentaur csillaghalmazban zajlott, amely éppen ezidő tájt 130 fényévre közelítette meg bolygónkat. A robbanássorozat emlékét őrzi a 490 fényév átmérőjű, forró gázzal kitöltött Lokális Buborék, ami magába öleli a Naprendszert is.
A közelben felvillant szupernóvák, különösen az utolsó, amely tőlünk mindössze 150-300 fényévre robbanhatott fel, annyira megemelte az ionizáló hatású kozmikus sugárzás intenzitását, hogy az még az alsó légkörben, a felszín fölött 1-2 km magasságban is a jelenleg mérhetőnek az ötvenszeresére növelte az ionizációt. A nagyenergiájú kozmikus részecskék ugyanis a légkörünk atomjaival ütközve képesek azokról leszakítani egy-egy elektront.
Ezek a negatív töltésű elektronok aztán szabadon kószálnak a légkörben, míg végül egy pozitív töltésű ionizált atommaggal találkozva rekombinálódnak, semlegesítik egymást. Mindig beáll tehát egy, a kozmikus sugárzás intenzitásától függő egyensúlyi ionizáltsági szint. Normális esetben ezek az ionizáló részecskék már a felső légkörben elnyelődnek, ám 2,6 millió évvel ezelőtt rendkívüli helyzet állt elő, és az ionizáció a felszín közelében, az alsó légkörben is erősen megnövekedett.
A fokozott ionizáció pedig nagyon megkönnyítette a felhő-föld villámok létrejöttét. A turbulens gomolyfelhőkben kialakuló töltésszétválasztás igyekszik kiegyenlítődni, ám ehez vastag, szigetelő hatású levegőrétegen kell átvezetni az elektromos áramot. Amennyiben a levegőben jelentős mennyiségű szabad elektron található, úgy annak szigetelő hatása lecsökken, a villámok sokkal könnyebben, vagyis nagyobb számban alakulhatnak ki.
A megnövekedett villámtevékenység pedig kiterjedt erdőtüzeket okozhatott. Ennek nyomai is megfigyelhetők a földtörténeti rétegsorokban.
Néhány millió évvel ezelőtt megemelkedett a szén és korom mennyisége a talajban. Rengeteg erdő leégett, a helyükön pedig hatalmas kiterjedésű füves-fás területek alakultak ki. Létrejöttek az északkelet-afrika szavannák, ahol a mezőkön csak elhintve álltak fák és bokrok. A fákon élő elődeink a földre kényszerültek, csak így juthattak el az egyik fától a másikig. A magas fűben pedig két lábon járva jobb eséllyel pillantották meg a ragadozókat, így ez a közlekedési mód evolúciós előnyt jelentett.
Ez tehát az az ok-okozati láncolat, amely meglepő, ám hihető kapcsolatot teremt a szupernóvák és a két lábon járó előember kifejlődése között.
És vajon tartanunk kell-e egy hasonló kellemetlen eseménysor bekövetkeztétől a közeli jövőben? Mellot megnyugtat bennünket, hogy ettől nem kell félni. A következő évmilliókban várhatóan felrobbanó legközelebbi szupernóva a Betelgeuse lesz. Ez azonban lényegesen távolabb, 650 fényévre van tőlünk, így a légkörünkre gyakorolt ionizáló hatása jóval csekélyebb lesz a 2,6 millió évvel ezelőtti eseménynél.
Azt régóta tudjuk, hogy szupernóvák nélkül nem létezhetnénk. Hiszen mindazok a hidrogénnél és héliumnál nehezebb elemek, amelyek bennünket és a bolygónkat alkotnak, ősi csillagok magjában jöttek létre.
E csillagok életüket szupernóvaként végezve szétrepítették az anyagot a világűrben, lehetővé téve újabb, nehéz elemekben már jobban feldúsult bolygórendszerek, köztük a Naprendszer kialakulását.
Továbbá az elképzelések szerint magának a naprendszernek a kialakulását, a preszoláris köd összehúzódását is egy közeli szupernóva indította be. Ez az új felvetés pedig rávilágít, hogy a szupernóvák civilizációnk létrehozásában betöltött kiemelkedően fontos szerepe talán nem ért véget 4,6 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszer keletkezésének hajnalán.
OSZD MEG másokkal is!