Megvan az anyagi keret a Hold-kolóniára

2016. március 25., péntek




Az elmúlt években a figyelem a NASA Mars-utazással kapcsolatos terveire irányult. Egy csapat kutató, köztük a NASA vezető munkatársai azt állítják, hogy kevés ráfordítással el tudnánk eljutni a Holdra. Részletes terveket is készítettek arról, hogyan tudnának emberi kolóniát telepíteni a Holdra mindösszesen tízmilliárd dollárból.

Ez nagyon jól hangzik annak ellenére, hogy a végső cél ebben az esetben sem a Hold.

Ugyanakkor egy Földön kívüli állandó településsel nagyon sokat tanulnának a kutatók arról, hogyan lenne képes megélni az ember egy idegen égitesten. És ez lehet az első lépés a Mars (esetleg más bolygók) kolonizálásához.

A kutatásban részt vevők is elismerik, hogy nem a Hold az emberek elsődleges érdeklődési köre. Ezt mondta Chris McKay asztrobiológus is.

 Nem lehet kutatóállomásunk a Marson anélkül, hogy előtte a Holdon ne építenénk egyet.

A tanulmány egy 2014-es találkozónak az eredménye, ahol az űrkutatás legjobbjai gyűltek össze, hogy találják ki, hogyan lehetne minél olcsóbban telepet építeni a Holdon.

nasa-holdbazis

Persze figyelembe véve azt a tényt, hogy az ember 1972 óta nem járt a Holdon, hogy az Apollo program 150 milliárdba került és hogy a NASA éves költségvetése most csak 19,3 milliárd dollár erre az évre.

Nem véletlen, hogy a NASA nem nagyon tett erőfeszítéseket, ezzel együtt nem költött pénzt a Holdra.

Most azonban más a helyzet, a most közzétett dokumentumban azt állítják, hogy az Egyesült Államok vissza tud térni a Holdra 5-7 éven belül és az egész tízmilliárd dollárba. Ez kevesebb, mint amennyibe egy új repülőgép-hordozó kerül.

[caption id="attachment_2677" align="aligncenter" width="740"]verhold-3 A Hold csak egy lépcső a Mars felé.[/caption]

Az olyan új technikák, mint az önmagukat vezető autók, a mindent feldolgozó vécék nagyon hasznosak lehetnek az űrben, ráadásul jelentősen csökkentik a költségeket is.

Az első évben tíz ember lakhatna a Holdbázison, egy évtizeden belül ez százra nőhetne. A település ráadásul önfenntartó lehetne.

A Holdra a SpaceX űrrepülőjével mennének, az első utakon elég sok eszközt, felszerelést kellene magukkal vinniük. A 3D nyomtatás például nagyon hasznos lenne, mert az első időszakban sok mindent maguknak kellene előállítani. A telep valószínűleg ott lenne, ahol sok napsütést kapna.

holdbazis

Persze a jelenlegi helyzetben a NASA számára még ekkora költségvetés sem áll rendelkezésre, azonban az elkövetkező években a közvélemény egészen biztosan a Holdbázis megvalósítását fogja támogatni, mert a mostani felmérések is azt mutatják, hogy a társadalom hajlandó lenne rászánni az adóforintokat – vagy inkább dollárokat – a mega projektre.

tudomány technológia technika hold űrkutatás


Megtekintések száma: 22668





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet