Megvan, hol épülhet fel a először a jövő Hyperloop vasútja!

2016. november 10., csütörtök




Elon Musk, a Tesla és a SpaceX feje nemrég bejelentette, hogy hol fog először megépülni a tényleges tömegközlekedésre szánt Hyperloop első változata.

Mint ismeretes, és már mi is beszámoltunk róla korábban, a Hyperloop egy remek és nagyon vakmerő koncepció arra vonatkozóan, hogyan lehetne ténylegesen felgyorsítani a tömegközlekedést.

Szupertechnológia

Sokan már most úgy tartják, hogy a Hyperloop rendszere lesz az, ami forradalmasíthatja majd a közlekedést, és a jövőbe vezeti a vonatok általi közlekedést is.

De miről is van szó pontosan?

Elvileg az összes technológia rendelkezésre áll, ami a Hyperloophoz kell, csak éppen még senki nem vágott bele a dolog gyakorlati megépítésébe, mert nem tűnt gazdaságosnak.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy egy vákuumcsőben száguldozhatnak majd a kapszula alakban kialakított szerelvények, így akár a 600 de még az 1200 km/h sebességet is elérhetik

Az ötlet után élénken érdeklődnek Európából (egy Amszterdam-Párizs vonal ötlete merült fel), Délkelet-Ázsiából (itt Szingapúr-Kuala Lumpur útvonalban gondolkodnak), Kínából, Indiából, és a Közel-Keletről.

Megépülhet az első Hyperloop

A hetekben derült ki, hogy Hyperloop One megállapodást kötött a dubaji közlekedési hatósággal arról, tanulmányozzák a szupervonat megvalósítását az Egyesült Arab Emírségekben.

Ha elkészül, 12 perc alatt ér majd Dubajból Abu-Dzabiba. A megvalósításnak nincs pontos határideje, egyelőre csak tanulmányozzák a lehetőséget a felek, de Elon Musk szerint a vasútvonal technikailag öt éven belül megépíthető lenne.

Vagyis azt jelenti, hogy 2020, vagy 2023 környékén már használni lehetne az első Hyperloopot. A technológia már régen készen áll, és jelenleg már csak a finomításokon dolgoznak a Hyperloop rendszerrel kapcsolatban.

A távlati tervekben az is szerepel, hogy a szaúdi fővárost, Rijádot is összekötik Dubajjal, így a két város közti menetidő a repülőgépek két órás útidejéről 50 percre csökkenne.

Az ötlettel eredetileg még 2013-ban álltak elő, akkor Elon Musk felkarolta ezt az addigi sci-finek hitt ötletet, majd befektetőket talált rá, hogy megvalósulhasson a projekt.

Szerinte a kapszulás rendszer biztonságosabb a repülésnél, gyorsabb a nagysebességű vasútnál és energiatakarékos megoldásnak számít.

tudomány technológia technika hyperloop elon musk


Megtekintések száma: 92309





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet