Megvan, mi okozta a Földtörténet legnagyobb kihalását!

2017. augusztus 3., csütörtök




A 252 millió évvel ezelőtt lezajlott rejtély végre megoldódik.

A Syracuse Egyetem kutatói és tudósai rájöttek, mi okozhatta a Földünkön valaha végbemenő legnagyobb szintű fajkihalást.

Korábban úgy gondolták, hogy a dinoszauruszokéhoz hasonlóan egy aszteroida becsapódása indította meg az egészet. Ez azonban nem így van.

A kutatók eredményeiket a Nature Communications folyóiratban mutatták be, ebben a tanulmány szerzője, Seth Burgess elmondta, hogy az általuk készített felmérések és adatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egy vulkáni kőzet, vagy teleptelér formálódása indította el azt a bizonyos láncreakciót, mely kipusztította a Föld élővilágának több mint 95%-át.

Burgess szerint az élet megjelenése óta - azaz az elmúlt 600 millió év alatt - öt jelentős kihalási esemény sújtotta a Földet. 

„Ezen események okát, más-más időkben, vulkánkitörésekben és aszteroida-becsapódásokban látták” - mondta a szakember.

A magmamozgás és az éghajlat viselkedésének összefésülésével, és a köztük lévő kapcsolatok feltárásával jutottak erre.

Az általuk alkotott modell egyértelműen magyarázza azt, hogy mi is történt 252 millió évvel ezelőtt.

Persze ekkora idő távlatából már semmi sem biztos, azonban úgy vélik, hogy ez a legvalószínűbb forgatókönyv a tragikus eseményre. Ha nem következik be, talán mi, emberek sem biztos, hogy valaha kifejlődtünk volna, és más élőlények és fajok nyertek volna teret.

1 millió éven át tartott az a heves vulkanikus aktivitás egy 2 millió négyzetkilométeres területen a Szibérai-trappon, mely a mozgatórugója volt a dolgoknak. Egyértelműen a hihetetlen hőáramlás volt az, mely a vulkanikus terület aktivitásakor beindította a kihalási hullámot.

A nagy forróság gázokban gazdag üledékekkel találkozott, ennek hatására pedig hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz szabadult fel. A tudósok szerint modelljük összekapcsolta a kihalási hullám és a szillkeletkezés kezdetét.

Vagyis kritikus pont volt a Föld történetében, melyet az élővilág sínylett meg.

Ilyen, és ehhez hasonló kihalási hullámok több alkalommal voltak már a Föld történetében.

Ezek azonban napjainkig hatással vannak a mi evolúciónkra is, és az egész bolygó élővilágára. Jelenleg a hatodik, és feltehetően utolsó ilyen kihalási hullám közepénél tartunk.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány tömeges kihalás kataklizma kihalási hullám


Megtekintések száma: 168265





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet