Mérgező gabonapehely: rengetegen tudják, de az élelmiszeripar hallgat róla!

2018. augusztus 18., szombat




Egyre több a megbetegedés, különösen veszélyeztetettek a gyerekek!

Ismét nyugtalanító tények kerültek nyilvánosságra az amerikai Monsanto legfontosabb termékével kapcsolatban.

Kedden egy újabb francia mérés igazolta, hogy mindennapi ételeinkkel is a szervezetünkbe kerülhet az ENSZ Rákkutatási Ügynöksége által 2015-ben potenciális rákkeltőnek minősített vegyszer. 

Pénteken pedig az derült ki, hogy a szernek zöld utat adó uniós hatóság előkészítő tanulmányában több tucat oldalon át szó szerint átvette a Monsanto vezetésével alakult vegyipari lobbiszervezet értékeléseit.

hozta nyilvánosságra egy francia civil szervezet, a vegyszerhasználat visszaszorításáért küzdő Générations futures, hogy 30 gyakran fogyasztott gabonaalapú készítményből vett minta több mint felében talált glifozátot.

8 reggelire fogyasztott gabonapelyhet vizsgáltak (Nestlé, Kellog’s, Jordan stb.), és hétben lelték fel a vegyszer maradványait. A tészták közül hét mintából 2-ben, a 12 hüvelyes minta (lencse, bab, csicseriborsó, sárga borsó) közül pedig 8-ban leltek a Monsanto egykori molekulájára. Egyedül 3 kétszersült jellegű készítmény volt glifozát-mentes. 

Minden mintát átlagos élelmiszerboltban szereztek be, és ahogy összefoglalójukban emlékeztetnek is rá, a kutatás természetesen nem fedi le a francia polgárok étkezési szokásait, csupán gyakran fogyasztott, nem bio gabonatermékeket vizsgál.

8 mintából 7 reggeli gabonapehelyben találtak glifozátot (87.5%)

12 hüvelyesből 7-ben (58.3%)

7 tésztakészítményből 2-ben (28,5%)

3 kétszersült jellegű termékből nullában (0%)

A mért koncentrációk az egyik gabonapehelynél talált 40 mikrogramm/kg-tól az egyik lencsében fellelt 2100 mikrogramm/kg-ig terjednek. Az egyesület hozzáteszi, hogy a hüvelyesek esetében ez nem lépi túl a hatóságilag kijelölt határértéket (10 000 mikrogramm/kg), ami szerintük egyébként túl magas, a feldolgozott élelmiszerek esetében pedig nincs ilyen határérték.

A szervezet vezetője, François Veillerette azt is aláhúzza, hogy arról természetesen nincs szó, hogy mindez egyértelműen mérgező lenne, csak tudjuk, hogy ha éveken át ki vagyunk téve potenciálisan rákkeltő anyagoknak, akár csak nagyon kis mennyiségben is, az hosszú távon „nem jó hír az egészségünk számára”.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód veszély


Megtekintések száma: 11323





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet