Mesterséges bevándoroltatás: Az EU által megkötött titkos paktum jelentheti a keresztény kultúra végét?

2018. január 13., szombat




Tényleg keresztényüldözés zajlik a kontinensen?

Egyre több az olyan intézkedés, mely mintha azt üzenné a mélyen vallásos, keresztény embereknek, hogy hagyják el eme földeket, ha jót akarnak maguknak.

A jövőben ugyanis ez a föld, és az itt regnáló kormányok nem fogják megvédeni őket.

Sőt, valójában a kereszténység már csak egy megtűrt eszme, egy megkopott ideológia, melyet sürgősen le kell cserélni az EU vezetőségének szemében.

Nem véletlen, hogy alapjában véve fordul meg a világ a vallásos emberek körül Európa-szerte. Templomrombolások zajlanak Németországban és Nagy-Britanniában, miközben az iszlám térnyerése hihetetlenül riasztó ütemben zajlik.

Európa keresztény lakosságát ugyanis a mesterséges bevándoroltatással akarják teljes mértékben muzulmánokra lecserélni, és ebben a titkos paktumban - mely a nép felhatalmazása nélkül köttetett - még maga a pápa is benne van.

Ferenc pápa lesz az utolsó, ő az, aki beteljesíti a jóslatot, és hamarosan felszámolja a Vatikánt és felégeti Rómát.

Ki akarják üríteni európát.

Az elvándorlási folyamat következtében ezekben az államokban, főleg Romániában kezd az államilag eltartott kisebbség aránya nagyobb méreteket ölteni, ami akár már rövid távon az ország teljes összeomlását eredményezheti.

Gyakorlatilag Kelet-Európa lakossága megpróbál kitelepülni egyre nyugatabbra.

Ez azért roppant veszélyes folyamat, mert a korábban 2050-re jósolt nagy összeomlást előrébb hozza néhány évtizeddel: eszerint a rendszerszintű összeomlás már 2020-2030-ban bekövetkezik.

A végén pedig a nyugati világ romjain majd egy új Kalifátus jöhet létre, ami mintegy be fogja kebelezni Európa maradékát is…

OSZD MEG másokkal is! 

érdekes érdekesség európa politika vallások


Megtekintések száma: 21830





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet