Mesterséges objektumot találtak a naprendszer szélén?

2024. január 11., csütörtök




Egy nagyobb objektum nyomára bukkantak, amiről eddig senkinek sem volt tudomása. Egyes pletykák szerint mesterséges eredetű. Mi az igazság?

Nemrégiben egy elképesztően nagy objektum nyomára bukkantak a csillagászok. A helyet először nem tudták pontosan lokalizálni, de aztán sikerült: kiderült, hogy a Naprendszer szélén helyezkedik el.

Annyira távol van, hogy a Naprendszer határán kering, és ha kicsit távolabb lenne, talán már nem is lenne a mi Napunk vonzáskörzetében.

Az objektum egy kisebb bolygó méretével rendelkezik, és rengeteg a találgatás arra vonatkozóan, hogy pontosan mi lehet.

Maga az objektum a DeeDee nevet kapta meg.

A különleges anomáliát még 2016 végén azonosították, igaz, ekkor még nagyon keveset tudtak a fizikai jellemzőiről.

Az Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat (ALMA) közelmúltban elvégzett elemzésével új adatokat közölt az objektumról. Úgy tűnik, a DeeDee jóval nagyobb, mint amire a kutatók számítottak.

Kisebb ugyan, mint a Ceres többek között, de annak kétharmadát kiteszi, vagyis akkora, mint egy törpebolygó. Eredetére vonatkozóan számos találgatás született, eleinte idegen objektumnak gondolták, mivel a NASA nagyon hallgatott az ügyben.

A tulajdonságai alapján azonban akár egy kisbolygó is lehet, legalábbis a jellemzői megfelelnek ennek.

Az égitest a Naprendszer peremén található, 92 csillagászati egységre a Naptól – ez nagyjából 137 milliárd kilométert jelent. Feltehetően nem lineárisan halad, hanem kering a Napunk körül, méghozzá olyan pályán, hogy 1100 évbe telik, mire megkerüli azt.

Azonban vannak érdekes tényezők:

A hőmérsékleti információk alapján a szakértők arra jutottak, hogy bár az objektum meglepően nagy, felülete mégis olyan sötét, hogy csupán a napfény 13 százalékát képes visszaverni.

Sokan ezek miatt úgy sejtették, és sejtik ma is, hogy a DeeDee valójában egy fényt kevésbé visszaverő, matt felületű mesterséges kisbolygó lehet.

Ha pedig mesterséges, akkor azt valaki egyszer, valahol elkészítette. Talán ha így van, akkor megfigyelési céllal telepítették be több ezer, vagy több millió évvel ezelőtt, hogy az emberiségen tartsa a szemét.

Az ufószakértők és összeesküvés elméletek hívei szerint túl sok az érdekesnek ható tényező a DeeDee kapcsán, míg a szkeptikusok, és józanul gondolkodó csillagászok szerint „csak” egy törpebolygóról van szó.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen összeesküvés univerzum


Megtekintések száma: 282621





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet