Metánszivárgások millióit találták a felolvadó permafroszt repedéseiben

2020. február 19., szerda




Nagy a baj, világkatasztrófát okozhat!

Alaszka, illetve Kanada északi, (eddig) állandóan fagyos vidékei felett repülve a NASA kutatórepülője több millió pontot detektált, ahol a többé már nem folyamatosan fagyott talaj (permafroszt) repedésein keresztül metán juthat a légkörbe. 

A metán sokszor erősebb üvegházhatású gáz a szén-dioxidnál, és a permafroszt felolvadásával az évezredekkel ezelőtt csapdába ejtett gáz a levegőbe juthat.

VAGYIS A KLÍMAVÁLTOZÁS ÖNMAGÁT ERŐSÍTŐ FOLYAMATOK ÖRDÖGI KÖRÉT INDÍTJA BE.

Az adatokból tudott, hogy jelenleg az északi sarkköri területek kétszer gyorsabban melegednek, mint a bolygó átlaga. 

Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy ez milyen mértékű metánfelszabadulást eredményez a tundrával borított tájakon

A NASA Jet Propulsion Laboratory kutatója, Clayton Elder és munkatársai ez mérték fel.

2017 nyarán több mint 30 ezer négyzetkilométernyi sarkvidéki táj fölött röpködtek cikkcakkban a infravörös spektrométerrel felszerelt kutatórepülővel. A repülések során több mint egymilliárd ponton mérték meg a levegő metánkoncentrációját. 

Azt a helyet tekintették "forró pontnak" vagyis metánszivárgásnak, ahol a koncentráció meghaladta a 3000 milliomodrészt (ppm-et) - ez három nagyságrenddel haladja meg a globális légkör metánkoncentrációját.

ÖSSZESEN KÉTMILLIÓ ILYEN FORRÓ PONTOT TALÁLTAK A LEFEDETT TERÜLETEN.

A szivárgások általában különféle felszíni vizek (patakok, tavak) köré csoportosulnak. 

Nem biztosak abban, hogy a felszíni vizek és a metán hogyan függenek össze, de elképzelhető, hogy a vizek még gyorsabban olvasztják a körülöttük lévő permafrosztot. 

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Index


Megtekintések száma: 16231





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet