Mi történne, ha az emberiség emberi agyon élne?

2016. október 24., hétfő




Az abszurd felvetést nemrég egy kutatócsoport vizsgálta, bámulatos eredmények születtek.

Ugye milyen abszurd dolgokon képesek egyesek gondolkodni?

A dolognak azonban tudományos vetülete van. Ugyanis nem egyszer vetődött már fel a kérdés, nem csak a különféle horror és zombifilmek kapcsán, hanem a kannibalizmussal kapcsolatban is.

Bizarr népi szokások

Egyes népcsoportoknál régen a kannibalizmus nem is volt olyan bizarr és szokatlan, mint ahogyan ma tekintünk rá.

Sőt, ez egyfajta szellemi győzelem is volt sok népcsoportnál, és aki megette az áldozata agyát, arról azt tartották, hogy átörökölte annak tudását is.

Így gyakorlatilag minél több embert ölt meg és evett meg valaki, annál okosabbá, bölcsebbé vált, így tartották 100-200 évvel ezelőtt egyes törzsek.

Pápua Új-Guineában is megették a bennszülöttek a halottaikat egy temetési hagyomány miatt – így az agyukat is.

De vajon ennek a különös ősi szokásnak, mondhatni rituálénak van valami alapja? Trényleg okosabbak leszünk tőle, ha emberi agyat fogyasztunk? Egyáltalán, káros, vagy egészséges dologról van-e szó?

Mi történne, ha agyat ennénk?

Mivel rengetegszer felmerült már a tudomány szempontjából, hogy megválaszolja ezt a kérdést, nemrégiben egy kutatócsoport nekiállt, és alapos munkával felvázolta, mi is történne, ha rendszeresen emberi agyat fogyasztanánk.

Az biztos, hogy önmagába néhányszori agyfogyasztás után még nem biztos, hogy bármiféle negatív hatással járna a procedúra, de hosszabb távon nagyon nagy károkat okoznánk saját szervezetünkben.

Miért is? Nos, a kérdés felmerült sokakban, és a válasz nem is késlekedett, a tudósok ugyanis megállapították, hogy a Pápua Új-Guineában élő törzs tagjai szépen lassan elkezdtek kidőlni.

Egyre többe tértek örök nyugovóra, melyek nem tudták az okát. Amikor azonban ezeknek az embereknek megvizsgálták a szöveteit, rájöttek, mi okozta rejtélyes halálukat.

Rájöttek, hogy a kuru, egy különleges, agyat támadó betegség könnyen tud a törzs körében terjedni, mivel egymás agyát ették meg.

A kuru, vagy más néven a kacagó halál gyakorlatilag felfalja az agyat. A betegség tünetei közé tartozik a hirtelen előtörő törő nevetés, remegés és fejfájás.

Nem lenne jó táplálékforrás

Persze ez egy szélsőséges, és elszigetelt eset, de több törzsnél megfigyelték a kuru jelenlétét. Ha a modern társadalomban elhunyt emberek agyát ennénk, azonban szintén nem lennénk biztonságban.

Nem tudhatnánk, milyen fertőző betegségeket kaphatnánk el ily módon, ráadásul, még ha sikerülne is kiszűrni a beteg agyakat, és steril, ellenőrzött termékként fogyasztani, akkor sem lenne jó táplálékforrás.

Hiszen a többi emberi testrészhez hasonlóan nem ad annyi tápanyagot, mint kellene. Sem a szükséges ásványi anyagokat nem juttathatnánk így a szervezetbe, sem egyéb anyagokat, vitaminokat.

Így el is dőlt a kérdés ebbe a szerencsére csak elméleti alapokon nyugvótudományos kísérletben. Az tehát csak egy gyakori tévhit, hogyha valaki agyat eszik, akkor okosabb is lesz.

tudomány érdekes érdekesség bizarr


Megtekintések száma: 14087





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet