Mikor a fagyi visszanyal: Erdogan menekültjei visszaindultak Isztambulba, és összecsaptak a török rendőrséggel

2020. március 27., péntek




Ez nem semmi azért, a karmapisztoly visszafelé sült el...?

A 2016-ban Merkel és Erdogan között megköttetett migránspaktumot a török fél felrúgta idén februárban arra hivatkozva, hogy nem kapta meg az ígért összeget az Európai Uniótól. 

Erdogan először túlterheltségre, majd erre hivatkozva, saját magát többször megcáfolva megnyitotta kapuit mindkét irányba, és átengedte az eddig megfékezett migránsáradatot.

Hogy Erdogan indokában volt igazság, az nem kérdés, hiszen az ígért összeg felét Brüsszel valóban nem egyenesen a törököknek, hanem a migrációval kapcsolatos NGO szervezeteknek utalta – ezeket ugye mind jól ismerjük –, ennek ellenére nem kell azért őt sem nagyon sajnálni, ugyanis

nem egyszerűen csak átengedte a migránsokat, hanem egész konkrétan buszokkal exportálta őket Szíriából és Kurdisztánból,

és azóta is tevékenyen segíti átkelésüket a görög határon.

Nos, tekintve, hogy szerencsére a konfliktus kezdete óta nem sok migránsnak sikerült átkelnie a határon, a sok játékszerként használt arab elunta magát, és a Erdogan meglepetésére hazaindult.

A helyiek beszámolója szerint

egyre csalódottabbak, egyre mérgesebbek a törökökre, és sokan már megbánták, hogy egyáltalán elindultak.

A gond az, hogy ugyan Isztambulig eljutnak, hazarepülni a koronavírus miatt már nem tudnak, hiszen a térség majdnem minden állama lezárta már határait, és a légitársaságok sem küldenek több gépet értük.

A törökök pedig ugyan küldenék őket vissza a határra, de nyilván oda sem kívánkozik vissza senki.

Emiatt történhetett, hogy 2-3 ezer feldühödött arab nekiment a török hatóságoknak, miután öt napja koplaltak már a repülőtéren.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 9316





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet