Mikrobiológiai élet nyomai lehetnek a marsi karfiolok

2016. február 4., csütörtök




Lehetséges, hogy az egyik marsi kráterben lefotózott különös formációk az élet nyomai lehetnek.

[dropcap]A[/dropcap] hírhedt marsi karfiolok felbukkanásuk óta heves vitákat generálnak a Mars kutatók között. Míg egyesek geológiai okot sejtettek a dolog mögött, mások a mikrobiológiai szintű élet nyomainak tartják őket.

Úgy tűnik a jelek szerint az utóbbi tábornak lesz igaza. Újabb bizonyítékokat találtak ugyanis arra vonatkozóan, hogy ezek a képződmények kapcsolatba hozhatóak egy esetleges élő rejtett ökoszisztémával.

Ezek a szilícium kiemelkedések ugyanis egy mikrobiológiai szintű körforgás termékei lehetnek.

A karfiolokat még a Gusev-kráterben fedezte fel egy szonda, egész pontosan a Spirit. A képeket előhívva akadt meg a tudósok szeme ezeken a különleges formájú és összetételű képződményeken.

marsjaro

Ma még senki sem tudja pontosan hogyan működnek, vagy hogy hogyan jöttek létre, de komoly elméleti teóriák már léteznek magyarázatként. Steven Ruff kutató szerint is mikrobák hozhatták létre ezeket a formációkat.

Ezt nem kisebb bizonyítékra alapozza, mint arra, hogy különböző Földi életformák tanulmányozása során a kutatók rájöttek arra, hogy bizonyos mikrobák a leg embertelenebb körülmények között is megéltek, például száraz sivatagokban.

marsi-karfiolok

Hasonló formációkat fedeztek fel nemrégiben a Yellowstone Nemzeti Parkban is, ami szintén azt támasztja alá, hogy a Marson felfedezett „karfiolok” biológiai folyamatok eredményei.

Komolyabb életformák is lehetnek

A felfedezés megerősítése óriási jelentőségű lenne, hiszen rálelnénk az első idegen, földönkívüli életformákra a világegyetemben.

Egyes feltételezések még ennél is továbbmennek, és azt állítják, hogy a Marson nem csak mikrobiológiai szinten van élet, hanem a felszín alatt komolyabb életformák, férgek, különféle rovarok is élhetnek. Persze nem közvetlenül a felszín alatt, hanem mélyebb üregekben, járatokban.

tudomány mars marskutatás


Megtekintések száma: 6069





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet