Milliomossá vált az elnéptelenedésre ítélt falu: ma 3-szor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt

2020. január 2., csütörtök




A kis bajor faluról, Wildpoldsriedről az utóbbi hónapokban több helyütt lehetett olvasni.

A falu 14 évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak.

Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.

Arno Zengerle polgármester elképesztő sikereket mutatott fel az elmúlt években.

Most fejezik be az ötödik biogázüzemet, a hét szélgenerátor mellé megrendeltek még kettőt, már 42 épületet lát el az új távhőközpont, három törpe vízerőmű, árvízvédmű és ökológiai szennyvíz ülepítő épült, a közösségi épületeken kívül 190 magánház tetejét fedi napelem.

Az összes egységet beszámítva a saját energiaszükségletük több mint háromszorosát (321 százalékát) termelik meg. A hajdani szerény agrárfalu mára energiaipari központtá vált.

"A munkanélküliség olyan csekély mértékű, hogy nem is tudok százalékot mondani"

- mesélte Susi Vogl, az önkormányzat munkatársa.

A cél mindig is egyértelmű volt a lakosság számára: függetleníteni a falut az áramszolgáltatóktól.

A régi, környezetszennyező olajkazánt leselejtezték, helyette a vidék adottságaihoz jobban alkalmazkodó fapellet-kazánt állítottak be.

A falut körülölelő 1,4 hektáros erdő szolgáltatta az ala panyagot a főleg faszerkezetű új épületekhez, ez volt a megújuló anyagok közül a legésszerűbb választás.

Az építmények mind megfelelnek a német passzívház minősítésnek, amely teljes körű szigetelést, energiatakarékos háztartási készülékeket ír elő, és tiltja az olajfűtést....

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód fenntartható fejlődés


Megtekintések száma: 47384





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet