Morvai Krisztina elmondta, kik az IGAZI felelősei a menekültválságnak, ezután megvonták tőle a szót a plenáris ülésen!

2017. szeptember 13., szerda




Minden szavával egyetértünk. OSZD MEG másokkal is!

"Itt lenne az ideje, hogy az Európai Unió a gyökérokokkal foglalkozzon a migrációs válság kapcsán, és ne Magyarországot gyalázza" - kezdte Morvai Krisztina az Európai Parlament plenáris ülésén.

Az ülést Strasbourgban rendezték meg 2017 szeptember 12-én.

Morvai Krisztina mindig is vehemens volt, ha hazánkat kellett védenie, emellett nagyon tisztánlátó.

Az ülésteremben ülő politikusoknak szemmel láthatóan nem tetszettek Krisztina szavai, és a TELJES igazság, ugyanis a mondandója vége előtt fogták, és egyszerűen megvonták tőle a szót.

Az Európai Uniót mindig is ez a gyáva, "homokba dugom a fejem" politika jellemezte, és sokak szerint éppen ez az, ami miatt a nyugati civilizációnak hamarosan befellegzik.

A politikusnő arról beszélt, hogy Magyarország vegzálása helyett az igazi felelősöket kéne felelősségre vonni, mert itt lenne az ideje, hogy évekkel a menekültválság kirobbanása utána valaki végre erről is beszéljen.

A menekültválságért ugyanis szerinte nem Magyarország a felelős, hanem az az ország, amelyik szerint az Asszád-rezsimet meg kell dönteni Szíriában, és ehhez terrorista gyökerű szervezeteket kell felfegyverezni.

Ez az ország találta ki azt is, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek vannak, ezért generált egy háborút.

Ők gondolták úgy, hogy a Kadhafi-rezsimet is meg kell dönteni, nehogy meg tudják fogni majd a menekültválság során Európába érkezőket...

Szerinted igaza van? Végre ki kellene mondani az igazságot? OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés európa politika morvai krisztina


Megtekintések száma: 268001





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet