Most betekintést nyerhetsz Hitler egykori bunkerébe, ahol az utolsó napjait töltötte!

2017. július 9., vasárnap




A Führer megdöbbentő rezidenciája újra alkotva! Lélegzetelállító, egyben hátborzongató!

Hitler a valaha volt egyik legnagyobb gazember a történelemben, azonban nem vitás az sem ugyanakkor, hogy nagyban alakította a történelmünket, akárcsak Cézár vagy Napóleon. Nélküle nem lenne ugyanaz ma a világ, mint ami.

Bár - szerencsére - nem tudta megvalósítani álmát a Nagy Német Birodalomról, a második világháború utolsó napjáig úgy gondolta, megnyerheti a háborút a szövetségesek ellen.

A nagy náci előre nyomulás aztán kezdett alább hagyni, majd megtorpanni. Végül pedig Berlint kezdték ostromolni a szövetségesek.

Ekkor a Führer már berlini bunkerében bujkált, és az utolsó napjait is ott töltötte feleségével, Eva Braunnal, és a szűk vezérkar egyes tagjaival.

„Mindenki hazudott nekem, mindenki becsapott engem” – mondta Hitler a náci vezetők jelenlétében berlini bunkerében mindössze nyolc nappal azelőtt, hogy önkezével végett vetett életének.

A bunkert azóta bár nem tudták soha eredeti állapotában reprodukálni, történtek próbálkozások, melyek egyikének keretében végül mégiscsak sikerült újra életre kelteni a nagy náci vezér rejtekhelyét, ahol végül meghalt.

Már, ha meghalt, de ez már egy másik történet...

Ugyanis egy berlini magánmúzeum elkészítette Adolf Hitler bunkerje egy részének másolatát. 

A másolatot csak idegenvezetővel lehet megtekinteni, egy olyan bunkerben, amelyet eredetileg 3500 emberre terveztek, és a háború végén 12 ezren laktak benne, szemben a Führer tágas bunkerével.

Ahogy a képeket végig nézed, benned is felmerül az, hogy amennyire lélegzetelállítóan magával ragadó volt a bunker, egyben annyira félelmetes és bizarr hangulatot árasztó is...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség hitler történelem führer


Megtekintések száma: 200603





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet