Egy NASA program keretében megtalálhatod a rejtélyes kilencedik bolygót. Ha sikerrel jársz, bekerülsz a történelemkönyvekbe.
Soha vissza nem térő lehetőség tárul most mind neki elé, aki komoly nyomot szeretne hagyni a történelemben.
Arról van szó ugyanis, hogy a NASA Backyard Worlds: Planet 9 nevű programja keretében most lehetősége nyílik minden vállalkozó kedvűnek arra, hogy megtalálja a legendás kilencedik bolygó, vagy más néven X-bolygót.
Ha sikerrel jár, akkor azzal beírja magát a történelemkönyvekbe is. Technikailag arról van szó, ha te leszel az első, aki a monitor előtt ülve észreveszi azt a pöttyöt, ami a kilencedik bolygóhoz vezet, akkor sokáig emlegetni fogják a neved, vagyis akár el is nevezhetik rólad.
A NASA, és a csillagászok egyszerűen nem boldogulnak, és folyamatosan keresték az elmúlt 2 évben a kilencedik bolygót, miután kiderült, hogy a Kuiper-övben lévő objektumok mozgására a külső Naprendszerben valami hatással van.
Később az elméleti és számítógépes modellek is azt kezdték feltételezni, hogy egy rejtélyes bolygó ólálkodhat a Naprendszer külső peremvidékén.
Ekkor indult meg a hajsza hivatalosan is a kilencedik bolygó után.
Idővel egyre több csillagász lett biztos benne, hogy létezik, csak meg kell találni. A pályáját is megpróbálták kiszámolni, de nem sikerült így sem a nyomára akadni, ezért a NASA most globális keresésben reménykedik.
Legutóbb éppen 87 éve, 1930. február 18-án találtak új bolygót a csillagászok a naprendszerünkben. Clyde W. Tombaughnak egy egész arizonai obszervatóriumra volt szüksége ahhoz, hogy felfedezze a Plútót, amit azóta le is fokoztak törpebolygóvá.
Hihetetlen,d e soha vissza nem térő lehetőségünk van tehát, hogy rábukkanhatunk mi magunk erre a bolygóra, ezzel óriási felfedezővé válva, akinek a neve örök emlékezet marad.
Elég ehhez az egészhez időnként nézegetni a NASA széles látószögben felvételeken készítő, infravörös felmérő képeit, és jelölgetni azokat a pontokat és pöttyöket, amik gyanúsak nekünk.
Persze felvetődik a lehetőség, hogy akár a kilencedik bolygóm kívül bármi mást is felfedezhetünk merő véletlenségből, így igen nagy esélye lehet a szemfüles embereknek, hogy nyomot hagyjanak a történelem lapjain.
Barna törpék, közelben létrejött bolygók, holdak, törpebolygók felfedezése kapcsolódhat a nevedhez.
Érdemes tehát belevágni, és időnként ránézni a felvételekre, és kicsit elemezni az űrt, hátha találunk valamit.
Nagy büszkeség lenne hazánknak, ha egy magyar ifjú bukkanna rá arra a rejtélyes bolygóra, amit már egy egész világ évek óta keres.