Nagy a baj: halálos, egzotikus járvány terjedhet el Magyarországon: már 4 megbetegedést jelentettek!

2018. augusztus 2., csütörtök




A kormányzat tagad, de az Európai szervezetek már több fertőzésről is tudnak.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ pirossal jelöli Magyarországot, az adatok szerint július utolsó hetében négy megbetegedésről is érkezett bejelentés!

Eddig 70 esetet regisztráltak, közülük öten bele is haltak a fertőzésbe.

Az RTL Klub Híradója szerette volna megtudni, hogy a járvány megjelent-e nálunk is, kértek, de nem kaptak pontos számokat a magyar illetékes hatóságoktól.

Ugyanakkor az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ pirossal jelöli Magyarországot, az adatok szerint július utolsó hetében négy megbetegedésről érkezett bejelentés. - írja a Titokterminál és az RTL Klub.

Olaszországban többen is meghaltak az idei évben és tavaly is, főleg azokon a területeken, ahol a menekültek megjelentek.

Ugyanakkor a szakemberek szerint az éghajlatváltozás a másik fő tényező, mely idecsalta ezeket a rendkívül veszélyes szúnyogokat.

A meleg levegő és az egyre forróbb klíma ugyanis kibővítette az egzotikus kórságokat terjesztő rovarok élőhelyét.

Ez pedig végzetes járványokat hívhat életre Európán belül, amire az egészségügyi rendszerek nincsenek kellőképpen felkészülve.

A szúnyogcsípéssel terjedő vírust a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át, az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel és magától gyógyul.

Mindössze egy százalékban azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

FIGYELEM: A nyugat-nílusi láz gyanúja esetén kötelező a bejelentés!!

Járványügyi szempontból pedig azért hasznos, hogy kirajzolódjon a víruscirkuláció által érintett terület, ami segítheti a betegség hazai elterjedtségének megismerését, és a későbbiekben további járványügyi intézkedések bevezetésének mérlegelését.

Maga a betegség veszélyes, mert állatról emberre terjedő - vírusbetegség.

A vírus emberről emberre természetes úton nem terjed, vér- vagy szervdonáció révén azonban a recipiens fertőződhet. A betegség lappangási ideje 2-14 nap között változhat. 

A fertőzöttek kb. 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a fertőzést, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében kialakuló megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel (láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések), magától gyógyul. 

Csupán a fertőzöttek max. 1 százalékában alakul ki idegrendszeri érintettség serosus meningitis, ill. encephalitis klinikai képében, melyek némelyike, főként idős vagy immunkárosodott betegek esetében halálos kimenetelű lehet. Specifikus terápia, humán oltóanyag jelenleg nem áll rendelkezésre.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód betegségek világjárvány járványok figyelmeztetés felhívás veszély


Megtekintések száma: 14773





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet