​Nagy esők jönnek: figyelmeztet az OMSZ

2021. március 12., péntek




Elő az eskőbakátokkal!

Az elmúlt időszak száraz időjárása ugyan kedvezett a még mindig belvízzel borított területeken, ugyanakkor az ország délnyugati kétharmadán már közel három hete nem esett. 

A következő napokban azonban a déli országrészben várható jelentős csapadék - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Most a hét második felében kissé melegebbre, de változékonyabbra, csapadékosabbra fordul időjárásunk, majd hétfőtől ismét lehűlés kezdődik. 

Csütörtöktől vasárnapig több időjárási front is áthalad fölöttünk, ezért a napos időszakok mellett gyakrabban lesz erősen felhős az ég, péntek hajnaltól észak felől egyre többfelé ered el az eső, északkeleten eleinte havas eső, hó is eshet. 

Délen, délnyugaton szombat reggelig 10-20 mm csapadék várható, máshol már péntek délelőtt eláll az eső, és 2-5 mm valószínű.

Vasárnap ismét sokfelé várható eső, zápor, elsősorban a nyugati és déli országrészben valamint a Tiszántúlon lehet 5 mm fölötti mennyiségre számítani. 

Az erős éjszakai lehűlés nem lesz jellemző ezekben a napokban, csak kevés helyen hűl fagypont alá a levegő, napközben pedig 10-15 fok között alakulnak a maximumok, csak tartósan esős tájakon lesz ennél hűvösebb.

Hétfőtől észak felől egyre hidegebb, változó nedvességtartalmú levegő áramlik fölénk. 

A napos időszakok mellett napközben erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok is kialakulhatnak. 

Visszatérnek az éjszakai fagyok, hétfőtől éjszakánként egyre többfelé hűl -3 - -5 fokig a levegő, és a legtöbb helyen napközben is 10 fok alatt alakul a hőmérséklet.

Az előttünk álló egy hétben gyakran lesz szeles az idő, pénteken és hétfőn nagy területen megerősödik, a többi napon megélénkül a szél - írják a meteorológusok.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 2374





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet