Nagy világcégek termékeiről derült ki, hogy rákkeltő anyagokat, vegyszereket tartalmaznak!

2018. október 14., vasárnap




A hintőporok olyan veszélyesek a gyermekre, hogy jobb, ha kétszer meggondolod a használatukat! Lényegében egy olyan vegyi és kémiai anyagokból álló pornak teszik ki a szülők rendszeresen a babát, ami egy idő után komoly elváltozásokat okozhat.

A hintőporokban ugyanis rengeteg kétes eredetű összetevőt tartalmaz.

Ezek egy részéről a mai napig alig van fogalma a tudománynak. Akad köztük olyan is, amiről azóta kiderült, hogy egészségre káros.

Azonban a nagy gyártóknak ez nem szegi kedvét atótl, hogy továbbra is árusítsák ezeket a termékeket.

Már 1973 óta rendelkezésre állnak azok a bizonyítékok, melyekből ismerhetnénk, hogy a talkum (hintőpor) veszélyes.

Abban nyilvánult ez meg, hogy az azbeszthez hasonló talkum részecskéket fedeztek fel a rákos betegeknél.

1993-ban hozták nyilvánosságra, hogy a kozmetikai talkum, amely nem szálas anyag, több állatnál rákot okozott.

A talkum zöldes-szürke színű ásvány. Kövekből nyerik és finomra őrölve készül belőle a magnézium-szilikát. A talkum és az azbeszt alkotórészéből kettő megegyezik.

A kereskedelmi talkum azbeszt és kristályos szilikon szennyeződéseket tartalmazhat.

Komoly veszélyt jelent, hogy a hintőpor parányi szemcséi sokáig lebegnek a levegőben, belélegezve a tüdő legtávolabbi zugaiba is eljuthatnak.

A babahintőpor sok más szempontból is roppant veszélyes: a levegőben szálló finom részecskék ugyanis veszélyesek az egészségre - főképp a fejlődésben lévő tüdőre. A hintőpor belélegzése okozott már tüdőgyulladást, légúti fertőzést, sőt szélsőséges esetekben halált is.

Egyre több adat utal arra, hogy azon hölgyeknél, akik a nemi szervük környékén hintőport használnak, 40%-kal megnő a petefészekrák kialakulásának valószínűsége. 3.000 nő vizsgálata alapján az életük folyamán állandóan hintőport használó hölgyeknél háromszorosára nő az esély. Egyes becslések szerint az eseteknek akár 10%-ában is szerepe lehet a hintőpornak.

2007-ben a Harvard Egyetem orvosai parányi méretű porszemcséket találtak egy végső stádiumban levő petefészekrákos hölgy medence részében. A hölgy 68 éves volt és 30 éve minden nap használta a hintőport.

A cikket olvasó hölgyek közel felének erős az immunrendszere, így nagy valószínűséggel nem érinti őket a fenti probléma. A hölgyek másik felének azért nem kell aggódnia a hintőpor hatásától, mivel már nincs petefészkük.

Azon nők esetében, akik intimsprayket használnak (akkor is, ha azok nem tartalmaznak talkumot), az érték még ennél is magasabb lehet. Az említett eredmények megegyeznek más tanulmányokkal, amelyek összefüggést mutattak ki a petefészekrák és a babahintőpornak a nemi szervek közelében vagy a gáton való használata között.

Egy másik kutatócsoport még meglepőbb felfedezést tett : hintőpor nyomokat találtak olyan nők rák miatt eltávolított petefészkében, akik felnőttként nem is használtak hintőport.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Titokterminál.com

egészség életmód veszélyes felhívás


Megtekintések száma: 15266





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet