„Nagyjából 40 éve tudom, hogy nem rákban fogok meghalni” – Tüdődaganat miatt műtötték

2021. február 22., hétfő




Szilágyi János megdöbbentő dolgokról beszélt.

Szilágyi János a Világtalálkozó című műsorban mesélt arról, hogy bár ijesztő dolgokat élt meg, sosem félt a haláltól. Korábban egy orvosi vizsgálat után azt mondták, tüdőrákja van, aztán később, a műtét után derült ki, hogy rosszul diagnosztizálták.

Elküldött a doktor, mert köhögtem, MRI-re. 

Aztán a professzor leültetett, hogy Szilágyi úr, Önnek tüdőrákja van. Hazamentem és azt mondtam Györgyinek (a feleségének – a szerk.), hogy tüdőrákom van. 

Nem féltem, nem pánikoltam. Nem tudom, de én nagyjából 40 éve tudom, hogy nem rákban fogok meghalni. Hanem a szívem fel fogja dobni a talpát, hogy egy képzavarral éljek. 

Aztán... megoperáltak, ezer mintát vettek, mind negatív volt. VIP-beteg voltam, aminek előnyei voltak, mert szép szobát kaptam, de hátránya is, mert nekem ugrottak. Kiderült, hogy nem volt rákom. Egy gyerekkori tuberkulózis volt betokosodva, azt nézték ráknak. (...) Nem voltam betojva. Nem csináltunk nagy ügyet belőle. 

Az a két vagy három hét, amit a kórházban töltöttem, nem tartozik a kedvenc emlékeim közé. De ennyi – mesélte a műsorban Szilágyi, aki most is tartja magát ahhoz, hogy nem aggódik az elmúlás miatt. 

A legendás újságíró egykori betegsége kapcsán arról is beszélt, hogy régebben depresszióval küzdött.

Először, amikor tapasztaltam ezt magamon, elég régen volt, azt hittem, csak rossz napjaim vannak, aztán elmentem a Lipótmező előtt, amit régen diliháznak hívtak, elmentem mellette autóval, és ott szembesültem vele, hogy te jó ég, nekem nem rossz kedvem van, én beteg vagyok. 

Volt egy pszichiáter barátom, hozzá elmentem, adott bogyókat, amelyek helyretettek. 

Jött aztán még kétszer-háromszor, de kaptam rá gyógyszert.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 20057





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet