Nagymértékben felgyorsult a tengerek vízszintjének emelkedése!

2017. június 29., csütörtök




Riasztó adatok láttak napvilágot.

Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megindult a sarkvidéki jégmezők olvadása, és alapjaiban formálódik át mind az Északi-sark, mind az Antarktisz.

A globális felmelegedés ugyanis magával vonja azt, hogy hihetetlen mértékben meg fog emelkedni a tengerek vízszintje világszerte, ráadásul belátható időn belül eláraszthatnak számos lakott területet.

A tengerszint éves emelkedése az 1993-as 2,2 milliméterről 2014-re 3,3 milliméterre nőtt. Ha ez az érték száz éven át nem változik, az 33 centiméteres vízszintemelkedést jelent kínai, ausztrál és amerikai kutatók új tanulmánya szerint.

A grönlandi jégolvadás 2014-ben a vízszint-emelkedés 25 százalékát okozta, míg 1993-ban még csak 5 százalékát - állapította meg a Kínai Óceánkutatási Egyetem és a Csingtao Országos Óceántudományi és -technológia Laboratórium Hszianiao Csen vezette kutatócsoportja.

Az olvadás a Himalájából is ered, nem csak a sarkvidékekről. Hozzájárul a tengervíz hőtágulása is, ahogy a 4 Celsius-fokos, legkisebb térfogatáról melegedni kezd.

Az biztos, hogy hihetetlen kataklizmában lehet részünk, mely még a mi életünkben bekövetkezik.

Összesen akár 9 métert is emelkedhet a tengerszint, mindössze viszonylag rövid idő alatt.

Ez pedig egyértelművé teszi azt is, hogy sürgősen óvintézkedésekre, tervezetekre van szükség, hogy szembe tudjunk nézni a kataklizmával jelentősebb veszteségek nélkül.

Sokak szerint ez lehet az a bizonyos Bibliai özönvíz, mely most újra megtörténhet, és mint ahogyan akkor, most is az emberi gonoszságot hivatott eltörölni, és megtisztítani a bolygó egészét.

Azok azonban, akik nem vallásosak, úgy gondolják, hogy az olvadás által jelentős területeket nyelhet el a víz, és ennek köze lehet a NASA nemrég napvilágra hozott világvége térképéhez is, mely vízzel elárasztott kontinenseket mutat.

Ezen a térképen pontosan azon területek maradtak mentesek az áradásoktól, melyeken a legtöbb telek felvásárlás történt az elmúlt években, hónapokban.

Ez indította be azon összeesküvés elméleteket, miszerint a szupergazdagok, és a világhatalmi elit már készülődik egy globális kataklizmára, ugyanis ezeken a telkeken a hírek szerint bunkerek, óvóhelyke építésébe kezdtek.

OSZD MEG másokkal is!

globális felmelegedés globális klímaváltozás tudomány összeesküvés globális kataklizma kataklizma


Megtekintések száma: 178745





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet