Nanobotok, mikrochipek vannak a légkörben keringő porban? Egyre több kutató állítja, hogy így van!

2017. augusztus 6., vasárnap




Ha ez kiderül, akkor egy újabb, minden eddiginél nagyobb globális megfigyelési botrány kezdődhet. Folyamatosan figyelnek minket?

Milyen lehet egy becsatornázott világ? Egy olyan világ, ahol akármit mondunk, vagy akár gondolunk, azt valaki lehallgatja, megfigyeli, sőt, később kielemzi?

Egy ilyen világ már egy információ alapú társadalmat szülne, ahol az információ érték, és mint minden értékkel, ezzel is zsarolni lehet majd az embereket.

A zsarolás pedig remek eszköze a politikai, vagy bármilyen más egyéb befolyásolásnak. Az információkkal való visszaélés, és eleve az információk birtokba vétele egy óriási kiváltság lesz, mely hatalmat adhat a kormányok és háttérhatalmak kezébe. Az 19990-es években már Kris Pister megálmodta azt a technológiát, melyre napjainkban több bizonyítékot is találtak.

Ez pedig nem más, mint az "okos por". Nem másról van szó, mint arról, hogy a por valójában nanorészecskékből, apró robotokból áll.

Olyan parányi megfigyelő mikrochipekből, melyek szabad szemmel csak pornak tűnnek. Több kutató is állítja, hogy ezek léteznek, és számos bizonyítékot tártak fel arra vonatkozóan, hogy milyenek.

Egyetlen tűhegy nagyságúak, antennákkal is rendelkeznek, és masszívak, nehéz őket megsemmisíteni, mivel kis méretük lévén mindennek ellenállnak.

Ezek nem mások, mint apró szenzorok. Mindegyik másfajta, de vannak összetettebbek is. Valamelyik csak a testhőt méri, mások pedig lehallgatják az emberi beszédet, vagy GPS koordinátákat küldenek egy központ felé.

Sokak szerint a chemtrailek segítségével juttatják ezeket a légkörbe, hogy adatokat gyűjtsenek a világról, a polgárokról, és azok gondolatairól, egyszóval szinte mindenről, amit egy globális megfigyelési rendszert irányító elit elvárhat.

Vannak olyan információk, hogy az ételekbe is belerejtik ezeket a nanochipeket, szenzorokat, hogy azok lenyelve a szerveztebe jussanak, és ott "megkapaszkodva" hetekig megfigyelhetővé, lehallgathatóvá, és követhetővé teszik az embereket.

Olyan dokumentumok kerültek nemrégiben elő, melyek azt sejtetik, hogy a modern világ talán már évek, vagy évtizedek óta megfigyelés alatt van.

Kiszivárgott források szerint ugyanis a DARPA más nagyobb cégek titkos fejlesztési projektjei keretében azon kísérleteznek már évtizedek óta, hogy olyan aprócska szerkezeteket hozzanak létre, melyekkel megfigyelést lehet végezni anélkül, hogy azt bárki észrevenné.

Bár a Pentagon által is titokban pénzelt projektről sokan azt gondolják, hogy ez egy jövőbeli fejlesztés, a valóság az, hogy már az 1970-es évek óta próbálkoznak különböző technológiákkal.

Eleinte nagyobb rovarokra szereltek fel különféle viszonylag aprócska chipeket, lehallgató készülékeket. Az 1980-as évekre már elő tudtak a titkosszolgálatok olyan apró ketyeréket állítani, melyek „elfértek” egy molylepkén, vagy egy csótányon.

Manapság már olyan nanoméretű chipeket állítanak elő, melyek porként viselkednek, és senkinek nem tűnnek fel.

Ha megfigyelést akar valaki végezni, ez lenne a tökéletes eszköz és módszer rá. Az utóbbi néhány évben jelentősen megszaporodtak a chemtrail észlelések, amelyek során a légkörbe juttatják ezt az "okos port".

Sokak szerint ez a megfigyelési hullám már közvetlen előjele az Új Világrend létrejöttének. AH valóban egy totalitárius megfigyelés kiépítése zajlik, akkor talán mire minden ember ráeszmél, már rég tudni fognak róla az illetékesek.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés új világrend nanotechnológia globális megfigyelés


Megtekintések száma: 90115





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet