NASA bejelentés: az egész világot sokkolta az, amit a Mars rover talált!

2018. június 7., csütörtök




Megtörtént a nagy NASA bejelentés. Fordulóponton a földönkívüli élet utáni kutatás!

A NASA pár nappal ezelőtt jelentette be nagy csinnadarattával azt, hogy valami különlegeset találtak a Marson.

A sajtótájékoztatót nemrég megtartották, és olyan döbbenetes dologról adtak hírt, amire sokan még a legvadabb álmaikban sem gondoltak volna.

Igazi áttörés ez az idegen élet - azaz a földönkívüli létformák - kutatásában.

Gyakorlatilag mérföldkő, ugyanis az emberiség történetében először bukkantak rá olyan szén alapú anyagok maradványaira, melyek egyértelműen a biológiai aktivitással függnek össze.

Ezek olyan szén összetevők - pontosabban szén alapúak - amik egy 3 milliárd éves ökoszisztéma táplálékául szolgáltak.

Az egészet a Curiosity Mars rover találta a Mars egyik kiszáradt tómedrében.

Legalábbis korábban csak feltételezték, hogy ez tényleg egy tómeder, és most egyúttal ez is véglegesen bebizonyosodott.

Ezzel egyúttal az is végleg megdőlt, hogy volt-e az ősi Marson élet, vagy sem. BIZTOSAN volt, ennek ősmaradványait most találták meg.

Hogy milyen szintű élet vagy ökoszisztéma lehetett, az kérdéses. ha puhatestűek éltek csak a bolygón, akkor talán soha nem találunk komolyabb leletet vagy lenyomatot, ha azonban komolyabb evolúció is lezajlott a vörös bolygón, akkor nem kizárt, hogy még ennél is nagyobb felfedezések várnak ránk.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány mars nasa


Megtekintések száma: 46824





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet