​Navalnij a börtönből üzent: egészséges vagyok, és nem akarok öngyilkos lenni

2021. január 23., szombat




Az orosz ellenzéki politikus elővigyázatosságból közölte: egészséges, és nem tervez öngyilkosságot elkövetni moszkvai börtönében.

Óvatosan közlekedik a lépcsőn, vérnyomása akár egy űrhajósé, nem iszik égetett szeszt és nem eszik cukros süteményt, és a börtönablak rácsára sem tervezi felkötni magát Alekszej Navalnij (44), a legismertebb orosz ellenzéki politikus – írta a Telex Navalnij Instagram-bejegyzésére hivatkozva.

A Putyin-ellenes politikus azért érezte szükségét, hogy a fentieket tisztázza, mert oroszországi jelenléte egyre kellemetlenebb a hatalom számára: néhány nappal ezelőtt közel kétórás videóban számolt be arról, hogy az orosz elnök egy több milliárd dollárt érő titkos luxuspalotát épített fel a Fekete-tenger partjánál törvénytelen (korrupcióból származó) pénzekből.

Talán az életét sem alaptalanul félti, hiszen augusztusban ismeretlenek novicsok nevű katonai idegméreggel próbálták őt megmérgezni. 

Az „ismeretlenek” szó talán túlzás, hiszen a Németországba menekített Navalnij a Bellingcat nevű oknyomozó portál segítségével név szerint kiderítette, hogy az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB mely ügynökei vettek részt az ellene irányuló műveletben. 

Egyiküket Navaélnij álnéven fel is hívta, aki el is mesélte neki a művelet egyes részleteit.

Mint a Telex írja, az erőszakos halál felvetésének lehetősége Navalnij részéről nem volt alaptalan, elvégre veszítette már életét előzetes letartóztatásban olyan ember, aki kellemetlen volt a Kremlnek – a legismertebb Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló volt, aki súlyos korrupcióval vádolta meg a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 18563





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet