Nem fogod kitalálni, mit köszönhetünk a majáknak és aztékoknak!

2017. május 25., csütörtök




Pedig szinte biztos, hogy van az otthonodban is!

A maja és az azték nép a valaha élt egyik legrégebbi civilizációk között tarthatóak számon. Nagyon sok dologban megelőzték az európai embereket.

Ráadásul azt is elmondhatjuk, hogy számtalan fontos dolgot köszönhetünk nekik. Mivel hatalmas, és igen színes kultúrájuk volt, és a művészetük, és az infrastruktúrájuk sem volt elhanyagolható, sokáig meghatározó civilizációk voltka az ősi időkben.

Vannak dolgok, különösen egy dolog, ami nekik köszönhető, és a mai napig hálásak vagyunk érte.

Bizony, egy olyan dologról van szó, amivel már minden ember találkozott a hétköznapjai során. Sőt, van olyan ember, aki naponta többször is találkozik vele, míg mások jóval ritkábban, de azt bátran kijelenthetjük, hogy nincs olyan felnőtt, aki ne próbálta volna már ki.

Szabad a gazda? Hát persze, hogy a csokoládé!

A csokoládét az európaiak a maják és aztékok által ismerték meg. A mai ismereteink szerint ugyanis már 4000 évvel ezelőtt ismerték, és fogyasztották is.

Először kakaóbab, és kakaó formájában hozta be Hernando Cortés a kontinensünkre.

Csak kicsivel később tudta meg, hogyan lehet csokoládé italt készíteni belőle, ezzel pedig nagy szenzációt keltett. Az egykori "őshazában", Hondurasban a kakaó kifejezetten központi szerepet játszott.

Mondhatnánk azt is, hogy annak idején az itt élők éltek-haltak egy kis csokiért, pontosabban kakaóért, mert természetesen az akkor előállított "csoki" csupán nyomokban emlékeztetne a mai agyoncukrozott, tejezett csokoládékra.

itt találtak számtalan különleges edényt, melyekre lett egy elméletük a tudósoknak, amit később igazoltak is. A kutatások szerint, ezeket az edényeket kizárólag a „Xocoatl”, az eredeti kakaóital elkészítéséhez és fogyasztásához használtak. A történészek úgy tartják, hogy ez a kis falu a csokoládé születésének szimbóluma.

A kakaó luxuscikk volt, amelyet értékes ajándékként ajánlottak fel magas rangú vezetők temetésén.

Eleinte tehát nagyon gyakran egyfajta fizetőeszköz is volt. Képzeld el, hogyan néznének ma az emberek, ha csokival próbálnád őket lefizetni. Fura módon még mindig működik... :)

A legenda szerint Quetzalcoatl a kakaót az istenektől kapta ajándékba. Az volt a feladata, hogy a mennyből eljuttassa az emberekhez és tanítsa meg őket a termesztésére.

Ez így is lett, mert az aztékok ontották magukból a kakaóval borított termőföldeket, területeket.

Amikor a csokoládé megérkezett Európába, először inkább gyógyszernek tekintették, akkor még nem tudták, hogy ízletes étel készíthető belőle.

Gyakori volt kezdetben, hogy a csokihoz gyógyszereket adagoltak, így az alapjaiban elviselhetetlenül keserű gyógyszerek is finomabbá, befogadhatóbbá váltak ez által. csak később terjedt ki a csokoládé fogyasztása hétköznapokra.

Az aztékok által feltalált csokoládéital receptje széles körben lett elfogadott a gyógyhatásai miatt.

Napjainkban a csokoládé világszerte ismert, és az egyik legfinomabb édesség, egyben a legismertebb afrodiziákum a világon. És hiszed vagy sem, ebben az aztékoknak, és elődeiknek óriási szerepe volt.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség történelem


Megtekintések száma: 187006





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet