​„Nem hiszek a nőkben” – Teljesen kiakadtak Alekoszra: nekiestek a kommentelők

2021. március 9., kedd




Nem éppen szokványos bejegyzéssel, illetve nem is a legkedvesebb gondolatokkal jelentkezett nőnap alkalmából a közösségi oldalán Nagy Alekosz: az egykori valóságshow-hős durva, sőt, már-már sértő sorokkal üzent a nőknek, kiemelve, nem hisz bennük, s hogy jó ideje elkorcsosultak.

Durva fricskát kaptak a nők Nagy Alekosztól! Az egykori valóságshow-szereplő, aki a Való Világ negyedik szériáját nyerte meg, éppen a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napját választotta arra, hogy kedves köszöntés helyett durva véleményt mondjon a szebbik nem képviselőiről. 

Bár a sztárélet és a vagyonőri munkája mellett taxisofőrnek álló valóságshow-hős ismert furcsa és bicskanyitogató kinyilatkoztatásairól 

– például: szerinte nem jó az, ha szex közben mozog a nő –, ám legújabb Facebook-posztjánál található kommentek tanúsága szerint sokan gondolják úgy, hogy Alekosz túlzásba vitte a dolgot.

„Lehet itt engem, kérem, bunkónak nézni, mindennek elmondani, de én tisztelettel, nem hiszek a nőkben. A nők elkorcsosulásáért én a rendszerváltoztatást teszem felelőssé. 1989 a nők elbukását hozta el. 

A saját lábukon állnak, tanulnak, étterembe járnak. A férfival való eggyüvétartozást nem ismerik. Egy szombat reggeli bundáskenyér elkészítését parancsnak veszik. 

Visszautasítja azt. A Kádár-rendszerben voltak vasárnapi rántotthúsok, húslevesek, családi összejövetelek. 

Gondoskodás! Ma meg csak díler és BMW van. Magamutogatás. 

Egy valódi nőnek igenis támaszkodnia kell a férfira! Törődni vele, kiszolgálnia azt. Cserébe a szeretet se marad el. Egy férfihez a hasán át vezet az út. 

Főzni, Főzni, Főzni. Törődni, Törődni, Törődni. Gondoskodni, Gondoskodni, Gondoskodni. Nőiesebb Nőnapot Hölgyeim” 

– írta tegnapi posztjában Nagy Alekosz.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 7393





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet