Nikola Tesla: "A múltat, a jelent és a jövőt láttam egyszerre!"

2017. június 6., kedd




A feltaláló zseni időutazás élményei, melyekről senki sem beszél...

Tesla nem csak a valaha volt legnagyobb feltaláló zseni hírében áll, hanem neve azért is maradt fenn napjainkig is, mert méltatlanul kevés kreditet tulajdonítunk neki, holott számtalan napjainkban is használt technológia az ő ötletein alapulnak.

Arról pedig nem beszélve, hogy korát meghaladva számos olyan technológiát kifejlesztett, melyek egy részének műszaki leírása halálát megelőzően végleg elveszett.

Sokak szerint maga Tesla vitte a sírba magával ezeket, hogy megóvja az emberiséget attól, hogy elpusztítsa önmagát. Ugyanis Tesla többek között létrehozott egy halálsugarat, és egy olyan szerkezetet is, mellyel a jelek szerint képes lehetett az időutazásra is.

Ez pedig tudta, hogyha rossz kezekbe kerül, nem csak a világunkat pusztíthatja el, hanem az egész univerzumot is.

Kétségtelen, hogy Tesla minden kormányzati és titkos katonai program előtt járt több lépéssel is a fejlesztésekben.

Különleges, az egész bolygó atmoszféráján áthaladó, és fogható rádióhullámokkal kísérletezett, melyek segítségével végtelen energiát tudott elállítani híres Tesla-tornyai segítségével.

Sokak szerint Tesla technológiáját használták fel annak idején a Philadelphia-kísérletnél is, melynek során a dokumentumok szerint egy teljes hadihajót küldtek át a hipertérben, egy másik időbe, és egy másik helyszínre a múltba.

Ez volt a legelső kísérlet arra, hogy embereket küldjenek át egy téridő folyosón. Azt nem tudni, hogy célzott kísérletek voltak-e, vagy csak véletlen fedezték fel, hogy időalagutat tudnak nyitni a módszerrel, de a kísérleteket soha többé nem ismételték meg, mivel egyesek szerint rájöttek, mennyire nagy veszélyeket rejt az egész.

Tesla már jóval a Philadelphia-kísérlet előtt rendelkezett olyan paranormálisnak ható időutazásos élményekkel, melyek sejtetik, hogy maga a feltaláló is megvalósította az időutazást, és nem a hadsereg volt az első, mely kipróbálta azt az eljárást, ami az ő elvein alapult a legnagyobb részt.

Rájött ugyanis, hogy a magasfeszültségű elektromosság és a mágneses mező együttesen képes eltorzítani a teret és az időt.

Ha kellően nagymértékben fokozta ezeket az erőket, akkor pedig egyfajta ajtó, vagy téridő szakadás nyílt a tér szövetein.

Állítólag Tesla saját maga ment be egy ilyen téridő hasadékba, de csak miután átdobált különféle tárgyakat, melyeket egy zsinórral visszahúzott, hogy megvizsgálja, sértetlen-e azok molekuláris szerkezete.

Ezekről az élményeiről titkos, később megtalált naplójában is írt. Sokan csak képzelgésnek tartják, mások valós eseményeknek.

Tesla ezen dokumentum alapján 1854 márciusában utazott először az időben. Egy new yorki újságíró írta le, hogy látta Teslát egy kávézóban ülni. Ekkora mesélte el neki a feltaláló, hogy korábban majdnem meghalt.

Egy hatalmas, 3.5 millió voltos feszültség haladt rajta keresztül egy kísérlet során, mely után egyszerre volt képes látni a múltat, a jelent, és a jövőt.

Elmondása szerint egy különleges időalagút nyílt meg előtte, melybe aztán a sejtések szerint több ízben is bemerészkedett, és megdöbbentő dolgokat tudhatott meg.

Hogy mit láthatott "odaát", arról soha nem beszélt. Egyesek szerint a technológiai tudásának egy része a jövőből van, azaz a jövőben látta, mik valósulnak majd meg, és ezen ismereteit használta fel a későbbiekben.

Sokan úgy gondolják, hogy a később elvégzett Philadelphia-kísérlet előzményeként fogható fel Tesla megdöbbentő időutazásos élménye, és a több ízben megnyitott, mesterséges téridő kapu.

A technológia, és az időutazásának mikéntje a mai napig nem ismeretes, mivel bölcsen magával vitte azt a sírba.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés titkos katonai kísérletek időutazás nikola tesla titkos katonai program


Megtekintések száma: 100809





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet